Ismét, az amerikai pszichológustól, Leon Jamestől, alias Dr. Drivingtól olvashatunk: az alábbiakban azt boncolgatja, vajon miért mindig az a sáv a lassabb, amelyikben mi haladunk.
„Itt araszolok a bal sávban emögött a manus mögött, közben ereszkedünk lefelé a dombról. Mellette a jobb sávban is ott egy autó. Mi történik itt? Miért kell nekik közel azonos sebességgel menniük? Hát ez állati! Ők ketten itt eltorlaszolják az egész utat. Gyerünk már, valamelyikőtök igazán gyorsíthatna vagy lassíthatna már. Könyörgök! Jól van, úgy látom a jobb oldali sávban a pasas végre magtalálta a gázt. Átmegyek az ő sávjába. Rámegyek a farára. Ha egy kicsit még előrébb megy, átvágok a bal sávban vánszorgó elé és végre felgyorsítok…
Az isten szerelmére, vissza KELL mennem a bal sávba! De nem kezd el erre gyorsítani az is! Mutogatok:. =%”#@!! Most aztán klasszul beragadtam a lassú jobb sávba. Ideges vagyok. Pedig nem kellene annak lennem. Lehet, hogy nem is szándékosan húzott bele. Lehet, hogy csak a véltelen műve, hogy éppen akkor adott gázt, amikor én. Jól van, menj csak előre. Visszajövök mögéd ide a bal sávba és tartom a követési távolságot. A fenébe! Most itt van egy fószer mögöttem és teljesen rámjön! Ugyanabban a helyzetben vagyok, mint a másik manus volt egy perccel ezelőtt. Nincs ebben egy kis irónia? Most még nagyobbat kell majd gyorsítanom, mint amennyit akartam. Inkább visszamegyek a jobb sávba, hogy elmenjen végre. Menj, te @$ß*/+!! Menj már! Én nem foglak feltartani.
Ekkor rájövök, hogy nincs szükség káromkodásra. Nem is utálom ezt a szivart. Őrülten dühös sem vagyok. Máskülönben hogyan tudnék lenyugodni a másodperc tört része alatt? Felrobbanok, de ez csak mű-düh. Nem olyan, mint régen. Akkor még komolyan gondoltam. Dolgoztam rajta. Élvezkedtem benne. De most csak megszokásból csinálom az egész felhajtást. Általában még erőltetem is. De néha azért nem erőltetem. Na persze, mihelyst sávot váltottam, az én sorom visszább vesz a tempójából. Nem csupán illúzió ez? De egészen biztosan az. Bár tudhatnám, akkor elmúlna az idegességem. Egyébként is, miért ne maradjak egyszerűen ebben a sávban? Diane például így tenne. Ő soha nem hiszi, hogy a másik sáv jobban halad. Nekem lehet, hogy csak szükségem van valami tennivalóra. De tényleg úgy gondolom, hogy a másik sáv a gyorsabbik. Micsoda hendikep ez!
Te paraszt! Miért nem engedsz már be? Mit kellene tennem azért, hogy beengedjél? Különösen erős ma ez a forgalom. Na itt van valaki, aki be akar kéredzkedni. Jól van, gyere. Ott egy másik, aki be akarna jönni. Nem is gondolja, hogy beengedem. De gyere csak te is. Hoppá, ez egy rendőr, bár a kocsin semmi jelzés. De egyenruhában van. Menj csak. De miért nem jeleztél, zsarukám?
Micsoda, itt egy baleset? Hát ez tartotta fel a menetet. Valaki kiöntött egy csomó benzint és most mossák le a pályáról, éppen a másik sávban dolgoznak. Rendben van. Végre gyorsítunk. Az egész nem tartott öt percnél tovább. Sokkal rosszabbnak tűnt. Ott megy a zsaru is, most is váltogatja a sávokat irányjelzés nélkül. Mi lehet a baja? Mennyivel is megyek éppen? Nyolcvannal. Ez rendben is lenne, ennyi a megengedett sebesség. Most végre lekanyarodik jobbra, de nem én kellek neki. Vajon miért nem bírja használni az indexet továbbra sem?