A kiválasztott nőt elrabolták a családból, amelyben élt, ezután a megrabolt családot anyagi javak – főként jószág – juttatásával engesztelték ki. Később az elégtétel megelőzte a sértést,és lett belőle békés vásár.
A honfoglalás előtt a nő vételára öt ló volt. A leánybúcsú később is oly szokásként élt, mint a menyasszony elbúcsúzása a családjától, addigi életterétől, és az ahhoz tartozó közösségtől. A lányoknak nem volt pontosan szabályozott szervezete nem volt olyan közösség illetve helyszín, mint a férfiak esetében a legénybanda és a kocsma, amely felnőtté avatta volna őket. Ez csak a házassággal az asszonnyá válással tört meg. A leány tehát nem egy szervezett közösségből, nem közösségbeli státuszától búcsúzik, hanem a gyermekségétől, a gond nélküli élettől, mely a férjhezmenetellel véget ért.
A leánybúcsúra az esküvőre indulás előtt került sor. A násznép előtt a menyasszony vagy nevében a vőfély verses, esetleg énekkel kísért szöveggel búcsúzik a szülőktől, a rokonoktól, szomszédoktól, leánybarátoktól. Köszönetet mond jóságukért s bocsánatot kér azért, mit ellenük tett. Az egyes gondolatok közt a zenekar húzza a búcsúztató elnevezésű zenét. A leánybúcsú sírásba torkollik, majd a szülők áldásuk adják gyermekükre.
A leánybúcsú tehát nagyon is valós tartalomra utal. A fiatal valóban elhagyta a szülői ház védettségét, s ezentúl a férj, az anyós, az após parancsoltak neki. Olyan esetekben, mikor a párválasztásban nem a fiatalok egymás iráni vonzalma, hanem gazdasági szempontok játszották a főszerepet, különösen őszintén hangzott a menyasszony búcsúja szüleitől, rokonaitól, félelme az idegentől.
Egyes régiókban a leánybúcsúra nem csupán a háznál került sor. A lakodalom előtti utolsó vasárnap tartották a legény és leánybúcsút a kocsmában. A menyasszony a legényekkel kedvenc nótáit játszatta. A három hetes kihirdetési idő alatt (a templomban az esküvőt megelőző 3 vasárnap a pap kihirdette a házasulandó párok nevét, egybekelési szándékát) a legény és a leány részt vett a mulatságokon a kocsmában, de a lány ekkor már leginkább vőlegényével táncolt – az első és az utolsó nótát kötelezően, közben felkérhették mások is.
A legénybúcsú szokása más természetű, mint a leánybúcsúé. A fiúk ugyanis nem családjuktól, korábbi életterüktől búcsúztak, hanem addigi életmódjuktól, egy közösségtől, illetve közösségbeli státuszuktól.
A fiúk férfivá avatását nem a házasságkötés jelentette, hanem a kucsmázó legények közösségéhez tartozás elnyerése, erre leginkább 16-18 éves korban került sor, a legénnyé vált fiatalember már járhatott kocsmákba, bálokba, lányos házba, akármelyik lányt táncba vihette. Ettől a közösségtől, a korábbi mulatozásoktól búcsúzik a házasulandó legény. A legénybúcsú közös mulatozás, melyen a legény a kihirdetett házasságát megelőző héten elbúcsúzik a legényélettől. Színhelye a kocsma, csak a legénycimborák vesznek részt a mulattságban. Az italokat a búcsúzó legény fizeti. Ahol a legények szervezett társulásai működtek, ott a csoportból kiváló legényt a legénybíró búcsúztatta.