Billy Bob Thornton és Angelina Jolie házassága

nlc | 2001. Szeptember 17.
Az újdonsült házaspárt, Billy Bob Thorntont és Angelina Jolie-t senki nem vádolhatja konvencionalizmussal. A 44 éves Thornton most házasodott meg ötödszörre, a 24 éves Jolie pedig úgy nyilvánította ki szeretetét még 1996-ban akkori férje, Johnny Lee Miller iránt, hogy saját vérével írta rá a férfi nevét menyasszonyi blúzára.




Az ifjú ara saját bevallása szerint a női nemhez is vonzódik, érdeklődik a szado-mazo iránt, és amikor megkapta az Akadémiától a legjobb női mellékszereplőnek járó díjat, fivérét, James Havent, meglepően intim módon szorította magához. Jolie és Thornton csupán néhány hónapja ismerték egymást, amikor májusban házasságot kötöttek abban a las vegas-i kápolnában, ahol többek között olyan hírességek léptek már frigyre, mint Cindy Crowford és Richard Gere, Judy Garland vagy Gábor Zsazsa.

Az ünnepségen Thornton egyik barátjának kivételével, aki a násznagy volt, a barátok és a család nem vett részt. A vőlegényen baseball-sapka volt, Jolie pedig egy egyszerű virágcsokrot szorongatott, miközben a háttérben a Righteous Brothers egyik slágere ment. A nem felekezeti esküvő mindössze húsz percig tartott, a kis számú szemtanú mégis egy turbékoló szerelmespárt láthatott. A mézeshetekre azonban még várniuk kellett, hiszen Jolie Londonba ment a Tomb Raider forgatására, amiben ő alakította a videojátékok hősnőjét, Lara Croftot.





A két sztár 1999-ben találkozott először egymással egy film forgatásán, ahol egy házaspárt alakítottak, de Jolie fivére, Haven szerint kapcsolatuk csak az idei év elejétől kezdett komollyá válni. Elmondása szerint testvére Mexikóból, a Dancing in the Dark forgatási helyszínéről is gyakran hazarepült, még akkor is, ha csak 24 órája volt, hogy láthassa szerelmét. Thorntonnak korábbi házasságaiból három gyereke van, és egészen mostanáig a 33 éves Laura Dern színésznővel élt együtt.

A férfi még nem sokkal korábban azt nyilatkozta Dernnel kapcsolatban, hogy boldogan él együtt egy olyan nővel, aki egyben a legjobb barátja is. Ekkor már Jolie a bal karján található Billy Bob feliratú tetoválással járkált (Jolie-n három, Thorntonon legalább öt tetoválás található), és az újságok is egyre gyakrabban beszéltek Thorntonnal való kapcsolatáról. Nem csoda, ha Dern anyja is kifakadt, és Thorntont “Dr Jekyll és Mr Hyde” szerű emberhez hasonlította.





Thornton nem sokkal azután cserélte le negyedik feleségét, a modell Pietra Downt Dernre, hogy 1997-ben megkapta a legjobb forgatókönyvért járó Oscar-díjat. Az ex-feleség azt állította, hogy négy éves házasságuk alatt lelki és fizikai sérelmek is érték a férje részéről, aki mániákus depressziós, és rendkívül agresszívvá válik, ha nem veszi be gyógyszerét. Jolie szintén úgy ismert, mint akitől nem áll távol az erőszak vagy a különös érzelmi megnyilvánulások.

Az első férje késeket gyűjtött, a Timothy Huttonnal való futó kalandja után egy H betűt karcolt a bőrébe, az Oscar-díj kiosztásának gáláján pedig szerelmet vallott testvérének. Bár Hollywood nem jósol hosszú jövőt a kapcsolatnak, Jolie bátyja bizakodó. “Teljesen elégedett vagyok velük. Ha Angie boldog, én is az vagyok. Különös dolog a házasság, úgy gondolom, örökre szól… Csak azt akarom mondani: mutassátok meg, gyerekek! Maradjatok mindig boldogok!”
Exit mobile version