Nyakig vízben menyegzõ

Garami Gréta | 2001. Szeptember 17.
A nyár furcsaságai, extrém történetei közül talán az egyik legsikeresebb volt az augusztusban a Balaton közepén tartott esküvõ. Két középkorú ember, akik már nem az elsõ házasságukon túl voltak, úgy döntöttek, hogy fiatalságukat egy kissé szokatlan módon hozzák vissza.




Minden hagyományra fittyet hányva nem városházán és nem is templomban kötötték össze életüket, hanem a Balatont választották helyszínül e fontos eseményhez. Ráadásul még csak nem is a parton, hanem a vízben állva és úszva akarták kimondani a boldogító “Igen”-t. Így komoly szándékukat hívott-hívatlan tudtára adhatták.
Nem messze a parttól hatalmas tömeg kerekedett a nyári napsütésben, hogy végignézze a furcsa nászt. Közben a valódi, meghívottakból álló násznép egy kibérelt hajón indult befelé a magyar tengeren. A pár természetesen szintén vízen tette meg az utat a különleges “házasságkötő terem” felé, persze ők nem hajón, hanem úszva érkeztek a helyszínre. A csapathoz még egy hajó tartozott, melyen a házasságkötő és egy tévés stáb foglalt helyet.

A szabályoknak megfelelően minden elő volt készítve: nemzeti színű szalag, házasságkötő könyv, zene az nem volt, de a násznép hajóján már az “Igen” kimondása előtt is előkerültek a pezsgőspalackok. A hölgyolvasókat talán leginkább az esküvői ruha érdekli, ami ez esetben meglehetősen szolid volt. Semmi fodor, se selyem, se csipke, a menyasszony nagyon tartózkodóan öltözködött: mindössze egy fürdőruci és egy fehér koszorúszerű fejdísz és egy kis menyasszonyi csokor jelentette öltözékét. Leendő párja sem adott sokat a külsőségekre, ő egy csokornyakkendőt kötött a nyakába. A vízben úszó alkalmi násznép a körülményeknek és az időjárásnak megfelelően szintén fürdőruhában követte a szertartást, a hajóra meghívottak öltözéke pedig leginkább az úszómedencés partik világát idézte.

Miután mindenki elfoglalta a helyét, a menyasszony és a vőlegény egy kötélbe kapaszkodva elhelyezkedett a kisebb hajó mellett, hogy halhassa a házasságkötő szavait. Nemsokára elkövetkezett az “Igen” pillanata, amit a vőlegény a szokástól szintén eltérően, nagy kiáltással nyilvánított ki a világnak, legalábbis a balatoni partnak, ha a víz tényleg jól viszi a hangot. A menyasszony valamivel szerényebb volt, de az ő csöndességét a násznép üdvrivalgása kompenzálta. Pukkantak a pezsgők, kiabált, éljenzett mindenki. Hátra volt még a papírok aláírása, ami érvényessé teszi a kimondottakat, mert ugye a szó elszáll, az írás megmarad, feltéve ha nem folyt szét a tinta a víztől. Az újdonsült feleség még a csokrát is eldobta, hátha másnak is kedve szottyan a különös frigyhez.

Exit mobile version