Száll a madár ágrul-ágra

Berczelly Réka | 2001. Szeptember 20.
Egyik lakásból a másikba költözni nem tartozik éppen az emberek kedvenc elfoglaltságai közé. Az összes holmi kartondobozokban áll, össze-vissza törik, az ember keres, de semmit nem talál. Beleznay Endre még akkor sem veszíti el humorérzékét, ha költözködésrõl van szó. Van benne gyakorlata bõven.




Endre és felesége kislányuk születéséig albérletben laktak. Úgy gondolták, hogy ha már gyermekük születik, megérdemelnek egy saját lakást. Endrének éppen nem volt ideje lakás után kutatni, úgyhogy megkérte nővérét, hogy keressen a háromtagú családnak egy megfelelő kuckót. Nemsokára talált is: a Beleznay-család most egy zöldövezeti panellakásban él.

– Azért természetesen megnéztük a nekünk szánt lakást, s egy mózeskosárban vittük magunkkal másfél hónapos kislányunkat is, mert ugye neki is van beleszólása abba, hogy hol fog lakni. Miután gyönyörűen mosolygott, olybá vettük, hogy áldását adta a vásárlásra.






A költözködés

Amikor a család beköltözött élete első saját lakásába, a családfő éppen nem volt otthon, mert Amerikában dolgozott. Így hát nélküle kellett megoldani a költözködést. Szerencsére a család barátai mindenben segítettek, úgyhogy mire Endre hazatért Amerikából, már egy új, berendezett lakás várta. – Érdekes lakás volt első látásra. Ahogy betettük a lábunkat az előszobába, mindenhol csak ajtót láttunk. Amolyan szocreál stílusban épült a ház, ahol lakunk. Az első dolgunk az volt, hogy kivettük az ajtókat, s a falakon is némi igazítást végeztünk. Így egész barátságossá varázsoltuk a fészkünket.


Bosszúság 





– Az átalakítást persze nem saját erőből végeztük, mesterembereket hívtunk. Tapétából ugyan nem a legjobb minőséget választottuk, de azért arra nem számítottunk, hogy pár hónap múlva kezdhetjük elölről az egészet. Történt ugyanis, hogy tojáshéj színű tapétánk rövidesen elhagyta a falat, s saját életre kelt. A munkások azzal kommentálták az esetet, hogy ez a ház ilyen.

Endréék nem hagyták magukat, a tapéta mégsem győzheti le őket! Fehérre festették a falakat, tapétával többé nem próbálkoznak.
Egy bosszúság nem bosszúság, pláne egy új lakásban. A Beleznay család életét a mai napig megkeseríti a konyha járólapjait és a szoba padlószőnyegét elválasztó léc, ami szintén nem akar a helyén maradni.
– A csavar egyszer csak fogta magát, s kilövellt a helyéről. Én, nem túl házias férfi lévén és persze időhiány miatt, mindig csak annyit tudok tenni, hogy egy kalapáccsal rávágok, így pár napig a helyén marad.






Los Angeles

Amikor Endre Amerikában, Los Angelesben dolgozik, az ottani munkahelye, egy stúdió lakást bérel számára. – Szinte mindig másik lakásban lakom. Amikor először mentem, az összes ismerősöm tanácsát megfogadtam arra vonatkozólag, hogy mit kell vinni. Rengeteg táskával mentem ki! Olyannyira sokkal, hogy nem tudtam hazahozni mindent egyszerre, egy csomó cuccot szétosztottam az ottani szegények között.
Exit mobile version