Norbi, a háziállat

Bükki Enikő | 2001. Október 17.
Én vagyok a háziállat – mondta nekem lelkesen Norbi – naponta háromszor etetni kell. Ezen elgondolkoztam. Ha ilyen háziállatom lenne, sok nõ szeretne a szomszédom lenni.




Mindenki abban reménykedne, hogy egyszer csak elkóborol, és majd ő megtalálja, vagy látná, mikor a sintér elvinné, s neki csak a menhely címét kéne kikeresni a telefonkönyvből. Keksszel meg bélszínnel etetnék, és Norbi gazdája nem értené, hogy miért nem kell neki a máj.

Norbi kertes házban lakik: – Van egy hatalmas madáretető a kertemben, ott okkupáltam a környék madarait. Mindegyik akkor jön, amikor neki tetszik, kaja mindig van, és természetesen akkor is megy, amikor akar. Rengeteg madaram van így. Az egész kertem olyan, mint egy demokratikus kalitka, minden madár addig élvezi a vendégszeretetemet, amíg jólesik. A fű alatt vannak békák, ötkor el kezd körözni egy sólyom, már elég jóban vagyunk.






Kutyám nincs, nincs szívem kutyát tartani, mert túl sokat vagyok távol, így nem tudnék vele eleget foglalkozni. Kutyám majd akkor lesz, ha gyerekem is, és feleségem, aki otthon marad a gyerekekkel.

Sosem kötném meg, vagy nem tennék rá pórázt, csak ha nagyon muszáj – az utcán mások miatt. De szöges nyakörv vagy valami fém cucc biztosan nem lenne a nyakán. Nem szeretném, ha a kutyám úgy nézne ki, mint egy római harci kocsi.



Exit mobile version