Az emberek rémálmait benépesítõ teremtmények közül az egyik legérdekesebb a vámpír. A legtöbb kultúrkörben ismert a hazajáró halott, aki rendszeresen vagy alkalomszerûen felkeresi hozzátartozóit, s ilyenkor áldozati ajándékokkal kiengesztelve vissza lehet küldeni a holtak birodalmába.
Bár a közhiedelem szerint Erdély a vámpírok hazája, nekünk magyaroknak kevés közünk van a vámpírhiedelemhez. A jelenlegi európai vámpírhiedelem alapja valószínűleg a kereszténység előtti szláv hagyomány, mely ismert volt az egész Balkánon. Ebben a hiedelemvilágban az olyan ember, aki életében rosszat követett el, varázsló volt, vagy ne adj’ isten megharapta egy vámpír, holta után maga is vámpírrá változik.
Hiába temetik el, éjjel kikel a sírból, hazajár a családjához, ismerőseihez, és egyenként elszívja az életerejüket. Ezek az emberek szintén vámpírrá válnak, s ha a közösség nem tesz semmit, hogy megakadályozza a folyamatot, hamarosan egész vámpírfalka fog garázdálkodni éjszakánként. Ezért a gyanús halottakat érdemes például arccal lefelé eltemetni, hogy ne felfelé, hanem lefelé kezdjen ásni, és így ne tudjon kitörni a sírjából; esetleg a biztonság kedvéért karóval átütni a szívét és levágni a fejét.
A keresztény szimbolika beépülése az eredeti hagyományokba újabb fegyvereket adott a vámpírvadászoknak, akik ettől kezdve kereszttel, szentképpel és szentelt ostyával vértezhették fel magukat. Az egyház azonban nem volt elragadtatva ettől az újfajta buzgalomtól. Egyrészt sértette a kegytárgyak és a szentségek nem teljesen „rendeltetésszerű” használata, másrészt a vámpír léte komoly hitbeli kérdéseket vetett fel: hogyan létezhet az ördög teremtménye isten világában? Így a vámpírok elpusztítása hol egyházi segítséggel, hol anélkül folyt, míg a felvilágosodás korában harmadik szereplő jelent meg a vitában: a világi kormányzat, és az általa kiküldött nyomozók, akik minden vámpírgyanús ügyet igyekeztek kivizsgálni.
Már a XVI. századból ismerünk ilyen eseteket, de a vámpírperek virágkora a XVIII. század első fele. Ebben a korban minden szalon a magyarországi vámpírperektől volt hangos (ennyi kapcsolatunk van a vámpírokkal, hogy a leghíresebb esetek Magyarország területén fordultak elő –a közvélemény szerint legalábbis). Mielőtt azonban újabb országokban is kitörhetett volna a vámpírhisztéria, a felvilágosult uralkodók kivizsgáltatták és lezáratták az egész vámpír-ügyet, tudósokkal bizonyíttatva be, hogy vámpír nem létezik.
A mai napig érdekes és megválaszolatlan kérdés azonban, hogy a vámpírperek aktáiban szereplő vallomások miért és hogyan születtek – mint maga Rousseau megjegyzi, ennyi bizonyíték bőven elég lett volna egy másmilyen perben bárminek a bizonyítására.
Azonban a halottnak nyilvánított vámpírok új életre támadtak a romantikus irodalomban. A büdös, foszladozó halottak boldogtalan szerelmesekké változtak, akik nem tudnak elszakadni a szeretett személytől. A gótikus horror irodalma tovább alakította a figurát, ekkor született a csábító vámpírnő és a fiatal lányokat megrontó, magát gazdag nemesembernek kiadó vámpír. Polidori, Byron orvosa adott arcot és nevet az új vámpírnak, mikor a Vámpír című munkája főhősét, Lord Ruthwent munkaadójáról mintázta. A byroni vámpír alakja uralta a ponyvairodalmat, egészen 1897-ig, amikor új szereplő jelent meg a vámpírmitológiában: Drakula.
Bram Stoker erdélyi útleírások és Vámbéry Ármin előadásainak hatására írta meg művét, melyet eredetileg drámaként dolgozott fel, Henry Irving, a színészkirály számára. Irving visszautasította a darabot, de regényként ki lehetett adni – és világsikert hozott alkotójának. Stoker halála után özvegye újra drámává íratta át a történetet, s ez a színpadi feldolgozás vált a legtöbb Drakula-film alapjává. Ebben az előadásban hordott először nagy, állógallérú köpenyt a vámpírt alakító színész, hogy egy adott pillanatban egy csapóajtón át eltűnhessen a színpadról, maga mögött hagyva a merevítőkkel megerősített köpenyt, azt az érzést keltve üldözőiben és a közönségben, mintha még mindig ott állna.
A film tovább alakította a vámpír figuráját. Manapság a vámpírok kezdenek akcióhősökké válni, akik nagyobbat ütnek és gyorsabban harcolnak, mint ellenfeleik. A helyzet iróniája, hogy különleges erőiket a halandók szolgálatába állították, ők védik meg a város lakóit az éjszakai támadóktól. Rémálmaink szörnyetege lassan elveszít mindent, ami félelmetessé teszi, s az újabb szörnyetegektől ment meg minket – akik mindezt megálmodtuk.