Lámpaláza, az nincs, arról hiába is kérdezném Eszenyi Enikõt, feltûnõen dekoltált Miss Sixty ruhájában. Kisestélyi. Bár azt állítja, szereti a kockásat is. De nincs neki. Tilos a dohányzás a teremben, ahol beszélgetünk, így kénytelen egy kávéscsészébe hamuzni.
Most megjelent
Igyime Prága című könyvében egy helyütt így ír: – Diáksziget! Mindig nagy élmény, de most annyian voltak az E Tangón, hogy teljes transzba estem. Előző nap levágattam a hajam, így aztán volt, aki azt hitte, hogy a Bundesligában focizom. Be akartam festeni kékre vagy zöldre, de lebeszéltek róla azzal, hogy veszélyes, az a maradék is kihullik, ami van.
– Igen, a hajam az egyik fóbiám – meséli a művésznő. Rengeteget foglalkozom vele. Folyton mosom, szárítom, ápolom. Aggódom miatta. De nem ez az egyetlen rigolyám. A ruha is közéjük tartozik.
Az
Össztáncban van egy különleges kék ruha, amiben tangót táncolok. Kék anyagból nem szoktak tangóruhát készíteni. Semmi másban nem vagyok hajlandó játszani, csak ebben, pedig már esik szét. Belülről tele van toldással-foldással. Nem fiatal a ruha, és játszottam mást is benne, Molnár Ferenc
Játék a kastélyban című darabjában is azt viseltem. Gyönyörű ruha, Jánosházi Márta tervezte.
Szeretem azokat a ruhadarabokat, melyeknek múltjuk van. Imádom azt a kabátot, ami Tábori Nórán volt a
Háború és békében, vagy negyven évvel ezelőtt. Én a
Fekete Péterben játszom benne. Az a kabát egy darabka történelem.
