Mostanában inkább kosarazok. Egyszer Magic Johnsonnal csináltam interjút, és szereztem tőle egy dedikált mezt. Sokáig ez volt rajtam a tétmeccseken, de aztán a sok mosás miatt fakulni kezdett az aláírása. Inkább eltettem, és azóta szinte mindig egy különlegesen ujjatlan trikó van a mezem alatt. Azért különleges, mert egyrészt az Animal Cannibals-tól kaptam, másrészt, mert nem ujjatlan, csak én téptem le a trikó „szárait”. Néha felemás zoknit is hordok, de nem direkt, ez inkább agglegény mivoltomból fakad.
Ha nem sportról van szó, nincsenek igazán babonáim, félelmeim. Az viszont igaz, hogy néha félek a magasban. Tizennégyszer voltam Amerikában, számos alkalommal repültem már, s mivel az NBA-ben közvetítek, gépre is szállok még jónéhányszor, sokszor mégis rettenetesen félek.
A múltkor az RTL-esek hívtak meg egy helikopteres kirándulásra. Elmentem és csak felszálláskor derült ki, hogy annak a dögnek még az alja is üvegből volt. Szabályos halálfélelmem volt, amikor felemelkedtünk. Azért valahogy kibírtam. Jobban szeretem a „normális” járműveket: Vonatot, villamost, buszt, kocsit. Az autó tulajdonképpen érdekes dolog. Teljesen biztonságban csak akkor érzem magam, ha én vezetek. Ha például turnéra megyünk, és más vezet, iszonyú nehezen tudok elaludni. Állandóan az utat figyelem. Talán Kiki az egyetlen, aki mellett tudok kocsiban aludni, de ez nem is csoda, amilyen régóta ismerjük egymást!