Nyakkendõtû helyett hullámcsat

Fóbiáim nincsenek, bár a magasságot nem szeretem. Sokszor repültem már és sosem féltem, de egy gangos házban nem biztos, hogy jól érezném magam a harmadikon. Pedig ott nem is vagyok olyan magasan, mint repülés közben, csak a gépen legalább be vagyok zárva.

Egy pallón sem biztos, hogy végig tudnék menni, hacsak nem a színpadon kell csinálnom. Ott nincs lehetetlen. Az ember tulajdonképpen azért is lesz színész, mert a deszkákon olyan lehet, amilyen a való életben talán soha.

Babonám se sok van, inkább úgy mondanám, a megszokások rabja vagyok. Ha valami a premieren bevált, azon a lehető legritkábban változtatok. Például, amikor a Grease bemutatója volt, nem érkezett meg a nyakkendőtűm, ezért egy hullámcsattal helyettesítettük. A hatvanadik előadásra megszereztem, fel is tettem. Aznap este sikerült elrontanom a szövegem. Természetesen azonnal visszatértem a hullámcsathoz.





Aztán az is szokásom, hogy fellépés előtt bizonyos szövegdarabokat ismételgetek. Hangosan. Néha a koreográfia egyes részeit is elpróbálom hozzá. Ez csak akkor ciki, ha véletlenül nem veszem észre, és a nézők is látnak próbám közben. Egyszer már volt ilyen.

Hársfatea is mindig van nálam. ez szerintem nem kabala vagy ilyesmi, egyszerűen szeretem, ráadásul meg is nyugtat, ha iszom.

Aztán vannak persze olyan bevett szokások, babonák, amiket az ember betart. Már csak babonából is. Ha például leesik a szöveg, rá kell lépni, mielőtt felvesszük. Nem sok értelme van, de én is így csinálom. Mit lehet tudni?!