Csak Mauritiuson, az Indiai-óceán egy Madagaszkár partjai előtt lévő kis szigetén fordult elő. A legismertebb kihalt fajok közé tartozik.
Hossza kb. 1 méter volt, akkora, mint egy pulyka, és 20 kilogrammot nyomott.
Nászuk udvarlási tánccal kezdődött és tartós párkapcsolattal folytatódott. Az erdőben egy tojást raktak, és a kicsinyekről mindkét szülő gondoskodott.
A dodó a galamb távoli rokona volt, bár akik Mauritiuson meglátták őket, nem tudták semmihez hasonlítani. „Vad pulyka” és „Bóbitás hattyú” neveket ragasztottak rájuk kezdetben. A telepesekkel könnyen barátkoztak, félelemérzetük alacsonyabb volt, mint az olyan állatoknak, melyeknek ellenségeik is vannak. De volt a vesztük: könnyű prédává váltak. Húsáért, annak ellenére, hogy rágós, mérhetetlen nagy számban mészárolták őket. A tengerészek azonban egy-egy hosszabb út után nem válogattak. De eltűnésüket nem csak ez okozta: a telepesek háziállataikat is a szigetre hozták – kutyákat, macskákat, disznókat -, melyeknek a dodótojások kitűnő zsákmányt nyújtottak.
Nyomát őrzi a Mauritiuson növő kálváriafa, mert elterjesztése a dodónak köszönhető, ugyanis a fa termésével táplálkozott.