A nyelvi tehetség felismerése

nlc | 2001. December 27.
Az anyanyelv terén tehetséget mutatók gyakran úgy kezdik az elsõ osztályt, hogy már tudnak olvasni. A tapasztalatok szerint a nyelvi tehetségnek bizonyuló gyermek 3-4 évesen ismeri fel a szavakat, 4-5 évesen pedig egyszerûbb szövegû könyveket is olvas.






Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a családom egy része Kanadában él, s többször láthattam, hogy a bevándorlók gyerekei minden különösebb energiabefektetés nélkül kommunikálnak minimum három nyelven.






Ezek a gyermekek írni is korán kezdenek, előbb nagybetűket használnak, s majd csak később térnek rá a kisbetűk írására. Az írással lényegében egy időben érdeklődnek a helyesírás iránt is. Sokan közülük spontán módon írnak helyesen, főleg kedvenc szavaik leírását oldják meg helyesen. A nyelvi tehetségek legfontosabb jellemzője mégis a mondatszerkezet és a beszédmintázat, amely összefügg mentális fejlettségükkel. Ezek a gyermekek gyakran már úgy beszélnek és fogalmaznak, mint a náluk idősebbek.


A nyelvi tehetségekre általános jellemzőként tehát a következőket állapíthatjuk meg:

• korai beszédfejlődés,
• meglepően bő szókincs,
• intelligens társalgás,
• korukhoz képest széles körű általános tájékozottság,
• kiváló nyelvi megőrző képesség,
• jó megfigyelő képesség,
• kiemelkedő nyelvérzék.


Amennyiben a pedagógusok és a szülők úgy látják, hogy gyermekük a felsorolt jellemzők többségét mutatja, akkor érdemes számára biztosítani, hogy részt vehessen valamilyen speciális nyelvi tehetségfejlesztő programon.
Exit mobile version