Minden kornak megvannak a maga tündérmeséi, és ez alól a XXI. század sem kivétel. A fantasy regények, -novellák piaca egyre újabb mûvekkel szolgál; a számítógépes technika fejlõdése a filmiparban is keresetté teszi a mûfajt – gondoljunk csak a Gyûrûk ura filmre, vagy a jelenleg is futó sorozatokra (Xena, Herkules, ifjú Herkules, Szindbád, Robin Hood).
Menekülés? Irodalmi hovatartozás? Életfilozófia? Teljesen mindegy! Menekülésnek tökéletesen jó. Vannak olyan írások, amelyek komoly irodalmi háttérrel rendelkeznek és túlmutatnak napjaink némely nagy művén. És a fantasy felfogható egyfajta életstílusnak is, ami akár be is „aranyozhatja” mindennapjainkat. Egy dolog fontos: ez egy olyan műfaj, amit ne becsüljünk le és ne várjunk tőle sokat, de olvasása közben feltörő érzéseinket őrizzük meg és zárjuk szívünkbe – mert egyszer szükségünk lehet rá!
Nehéz általános megállapításokat tenni a fantasy-ről, mert nemcsak számos forrásból (kelta, germán mitológia, lovagi epika, gyerekmesék) táplálkozik, de a végeredmény is több irányzat keveréke. Általában megkülönböztetünk high és low fantasy-t. A high fantasy-ben, mint az előbb említett Gyűrűk urában, vagy a minálunk is híressé vált Sárkánydárda krónikákban a szereplők végtelenül jók vagy végtelenül gonoszak, a tét a világ megmentése, s a szereplőket döntéseikben nagyon erősen befolyásolja származásuk és fajuk.
A fantasy, de különösen a high fantasy ugyanis számos fajt vonultat fel, melyek különböző fizikai megjelenéssel és morális képességekkel rendelkeznek. Érdekes módon a külcsín és a belbecs nagyon szoros összefüggésben van egymással. Az ogre-k csúnyák és gonoszak, az elfek szépek, sokáig élnek és ezért felsőbbrendű fajnak tekintik magukat, a törpék szeretnek bányákat építeni és nagyokat inni, de bármilyen nagy harcosok és művészek, termetük miatt általában az elfeknél kevesebbre tartják őket, s ezek csak a legismertebb fajok.
A high fantasy-ben éppen az erős determináció miatt a legtöbb konfliktus az előítéletek, faji kötöttségek és a szereplő egyéni vágyainak ellentétére épül. A gonosz mágus, vagy gonosz elf, aki valójában nem gyűlöli a többieket; a jó pap, varázsló, akit megrontott a kezében összegyűlő hatalom; a gonosz boszorkány, aki tiszta szívéből beleszeret valakibe; mindez gyakran előfordul a high fantasy történetekben.
A low fantasy többet foglalkozik az emberekkel, akik esendőek, a saját boldogulásukat tartják szem előtt, s azért kalandoznak, hogy így szerezzék meg az áhított gazdagságot és hírnevet. Természetesen itt sem kell nélkülözni a nagyszerű hősöket – gondoljunk csak Conanra, aki sok kalandban szállt szembe a gonoszság erőivel – bár kisebb számban fordulnak elő az önzetlen héroszok. Ezekben a történetekben ezért a világ megmentését és a szereplők személyiségének kiteljesítését bármikor háttérbe szorítja egy érdekes párbaj részletekbe menő bemutatása vagy egy trükkös betörés megtervezése és végrehajtása.
A fantasy stílusra jellemző a mágiahasználók és a mágikus lények felvonultatása. A legtöbb világban a mágia lehet jó és rossz (néhol semleges is), illetve ezzel párhuzamosan papi és varázslói mágia. A papi mágiát az isteni patrónus adja, míg a varázslói mágia a mágusboltban beszerezhető kellékekből és a varázslóiskolán összeszedett tudásból táplálkozik. Ez a kettősség jól jellemzi a modern nyugat természetfelettivel kapcsolatos elképzeléseit, illetve azt a vágyat, hogy az acélizmú hősök közt a gyengébb fizikumú szereplők is szóhoz jussanak. A legtöbb történet a varázslókat és a papokat a világ értelmiségeiként mutatja be, de gyakran szemléli pozíciójukat és cselekedeteiket a beavatatlan harcos szemszögéből – ebből a nézőpontból tűnnek a mágiahasználók titokzatos, belterjes, konspiráló társaságnak. A varázslatos lényeknek mostohább sors jutott, ha nem a főhősöket szolgálják képességeikkel, könnyen a legyőzendő ellenfelek sorában találhatják magukat.
Mi a fantasy műfaj népszerűségének titka? Valószínűleg a világ kiszámíthatósága. A szereplők vallása, társadalmi állása vagy foglalkozása és neme nagyon beláthatóvá teszi a sorsát. A férfi és női szerepek sokkal egyszerűbbek és átláthatóbbak, mint a való világban. A legtöbb nő gyönyörű, s még akkor is, ha gyakorlott kardforgató, elkél neki egy erős férfi segítsége (hiába, a fantasy eredetileg 16 éves fiúk szórakoztatására készült).
Az erős férfiak pedig örömmel segítenek is a hölgyeken, de sosem kötelezik el magukat hosszú távra. Szerencsére egyre több a női író, ezért meg-megjelenik olyan hősnő, aki egyedül be tudja kötni a cipőjét – vagy elbánik egy egész hadsereggel. Sajnos a televíziós sorozatok népszerűsítő hatásáért drága árat kell fizetni, mert ezek nagyon erősen klisék felé viszik el az erre amúgy is hajlamos műfajt. Ráadásul elfeledtetik, hogy az igazi fantasy valójában a könyvek lapjain lakik, és egy számítógépes trükk sem érhet fel fantáziánk szárnyalásával.