Sosem szerettem az előítéleteket, sem a faji, sem a nőkkel kapcsolatosakat. Most tehetek ellenük, ezért is örülök, hogy női magazinnál dolgozom. Az írás egy férfi előítéletről szól, remekül megírva.
Amelynek tanulsága természetesen az volt, hogy a jó kakasnak létszükséglet a sok tyúk, sőt, ezt a fajfenntartás szempontjából kifejezetten hasznosnak kell tekinteni.
– Nem tudom, mi kifogásod van. Ez egy jó kakas. Nem te kukorékolsz mindig a jó kakasokról? Na, ez is egy olyan.
Péter megvilágosodott. De nem a saját, korábbi hencegéseit utálja, persze. Hanem a kakasokat. Úgy általában.
Rózsikát nem becézik. Rózsika ugyanis nem tetszik a férjének, mióta hízni kezdett – s mióta nem tetszik, a kilói is gyarapodnak. Bánat-kilók ezek, Rózsika ugyanis nassolással pótolja, ami becézésben kimarad az életéből. Ismerős képlet ez. Tibor kilóiról nem esik szó. Pedig eshetne, lévén, hogy Tibor a felesége kiváló főztjét nem kifogásolja, hanem nagy kedvvel fogyasztja. És ez meg is látszik rajta. Rózsikának eddig ez volt egyetlen vigasza. Nem kritizált, nem mondta, hogy te sem vagy az a Chippendale fiú. Annak a kevésnek örült, ami jutott neki.
– Te bálna.
Még csak a hangját sem emelte föl. A pillantásában benne volt minden. És ebben az egy szóban is: bálna. Azóta, mint Rózsika meséli, beütött a béke. Esténként lehajolnak bekötni egymás sportcipőjét. Együtt kocognak.