Minden egy helyen

Palásti Andrea | 2002. Január 08.
A vendégeknek és az ifjú párnak is kényelmes, ha minden egy helyen történik. A polgármesteri hivatalból ugyan a legtöbb anyakönyvvezetõ nem szívesen lép ki, mégis vannak bizonyos helyszínek (pl. kastélyok), ahol engedélyezik a hivatalos házasságkötést.




Általában kritérium szokott lenni, hogy egyértelműen meghatározható épület vagy hely kaphat csak engedélyt. Ha mondjuk mozgó hajón, esetleg a levegőben egy repülőgépben vagy a Balaton közepén szeretnénk kimondani a boldogító „igen”-t, türelmes keresgetés árán biztosan találunk olyan vállalkozó szellemű anyakönyvvezetőt, aki „eljátssza” a meghívottak előtt, hogy összead minket. Ez tényleg csak színjáték lesz (amiről a vendégeknek persze nem kell tudniuk), ugyanis előtte valószínűleg be kell fáradnunk a hivatalba a két tanúval együtt, hogy a törvényesen elfogadott helyszínen írjuk alá a papírokat. Az egyházi esküvőt sem feltétlenül csak a templomban vagy kápolnában lehet megtartani, az eskető papon múlik, hogy mire hajlandó. Vannak országok, ahol akár a tengerparton is összeadják a párt. Magyarországon is elképzelhető külső helyszín.





Tehát ha megoldható, hogy az anyakönyvvezető és egyházi esküvő esetén a pap is kijön a kiválasztott helyszínre, nem kell a vendégeknek kocsikázniuk vagy buszozniuk a házasságkötő teremtől a templomig, majd az étterembe. Rögtön az elején letáborozhatnak egy asztalnál, meghitt, otthonos légkör alakulhat így ki. Szerencsés, ha a szállás is biztosított a közelben a messzebbről érkezőknek.





A „minden egy helyen” esküvő csak akkor valósítható meg, ha az összes meghívott egyben vacsoravendég is! Nem megoldható, hogy a ceremónia után kitessékeljük a társaság egy részét, mondván köszönjük a részvételt, de rátok csak az első felvonásban számítottunk.

Kellemetlenség, sértődés adódhatna egy ilyen helyzetből, vagy automatikusan maradna mindenki, azok is, akiknek a meghívójában nem szerepelt külön invitálás a vacsorára. Feltehetőleg nem készül a konyha annyi adaggal, vagy alaposan megnőne a számla.





Ha több helyszínen zajlik majd az esküvő, gondoskodnunk kell a vendégek szállításáról, illetve az utazást is eseménnyé, élménnyé tehetjük. Ha kocsikonvoj szerveződik, érdemes minden autónál fehér szalagot kötni az antennákra, tükrökre (lehet persze színes is, de általában fehéret szoktak). Körülbelül 1-2 méternyi darabkákra vágjuk a szalagot, és valakit bízzunk meg, hogy minden érkező autóra kössön egyet. A tülkölő, díszített konvojt mindenhol mosoly és jókedv kíséri!
Biztosan lesznek olyanok is, akik nem autóval érkeznek. Több fő esetén érdemes egy buszt bérelnünk, vagy kisebb létszámnál taxikat.
Exit mobile version