Segíts, kérlek!

Rácz Brigitta | 2002. December 19.
Kinn farkasordító hideg, nagy pelyhekben hull a hó, és zúzmara csillog az ablakon. Benn duruzsol a tûz, finom süteményillat száll a levegõben, vidám gyerekzsivaj hallatszik a kisszobából. Ugye milyen idilli?






Vannak családok, ahol még tüzelőre sem futja. Itt a tél, és nekik ugyanazt a szép, idillikus képet jelenti ez az évszak. Ilyenkor leginkább a hidegtől való félelem, a mindennapok ellen vívott keserű harc a jellemző. A Családi Lap évtizedek óta vállalja a segítségnyújtást. Tucatjával érkeznek hozzájuk a segélykérő levelek, sokszor már utolsó próbálkozásként. Azok, amelyek az újságban nem jelentek meg helyhiány miatt, most itt kapnak nyilvánosságot. Sokan felajánlották már önzetlen segítségüket Olvasóink közül, most is számítunk ezekre a kedves és igen sokat jelentő gesztusokra. Köszönjük!

Férjem régen meghalt, tavaly elhunyt a fiam, egyedül maradtam, és nagyon fázom. Konvektorom van, de nem merem használni, félek, kis nyugdíjamból nem tudnám kifizetni a gázt. Egy lakótársam három naponmként letesz az ajtóm elé negyedkiló kenyeret, ma egy zsemlét is kaptam tőle. Cserépkályhámban akár papírral is tudnék fűteni. Kérem, segítsenek rajtam. Özv. Varga Ferencné, 1095 Budapest, Tinódi u. 7. fszt. 2.


47 éves rokkantnyugdíjas, szívbeteg férfi vagyok, párom szintén rokkantnyugdíjas. Vállalnánk könnyebb munkát, mert jó lenne némi anyagi mellékes, hiszen a számlák kifizetése, gyógyszereink kiváltása után alig marad pénzünk a megélhetésre. Én gépeltem korábban, de a használt írógépem elromlott. Ezért ha tudna valaki egy Pentium számítógépet monitorral, billentyűzettel, nyomtatóval együtt. Tisztelettel kérem, segítsenek rajtunk! „Dél-Dunántúl, Mecsek 301″


Van egy 8 éves, második osztályos kitűnő tanuló keresztfiam, akit




a nagymama nevel, minimálbérből, nehéz körülmények között. Mivel én is kis fizetésből élek, csak a legszükségesebb dolgokat tudom neki megvenni. Nagyon vágyik egy soros görkorcsolyára, (36-37-es), s nagyon szeretne számítógépet is. De bármilyen segítséget szívesen elfogadunk számára. Egyed Tünde, 1033 Budapest, Bogdáni u. 16/b


Öt gyereket nevelünk nagy szegénységben, ám annál nagyobb szeretetben. Férjem sajnos, 21 év után munkanélküli lett, a segély a rezsire sem elég. Gyerekeim: 17 éves fiú, 16 és 7 éves lányok, a kicsik 2 éves fiú és 8 hónapos kislány. Nekik szeretnék kérni bármit, ami másnak felesleges. A hűtőm már hónapok óta nem volt bedugva, mert nincs mit belerakni. Szívesen fogadnánk tartós élelmiszert, ruhát, bármit. Köszönettel: Tóth Andrásné, 1133 Budapest, Hegedűs Gyula u. 73. IV. 28.


Kis faluban dolgozó pedagógus vagyok. A gyermekek nagy része tanyáról jár nap mint nap az iskolába. Kiállításokra sajnos nem tudunk elutazni tanítványaimmal, ezért kérem a kedves Olvasókat, küldjenek nekem magyar és külföldi festményeket, szobrokat, épületeket ábrázoló képeslapokat. Ezek segítségével megismertetném tanítványaimat számos neves műalkotással. Juhász Ágota, 6100 Kiskunfélegyháza, Mikszáth K. u. 1.


Kilencgyermekes család vagyunk, én gyesen vagyok, férjem dolgozik. A fiúk: 15, 13, 11, 10 és 8 évesek, a lányok: 7, 5, 3 és 2 évesek. Nagy szükségünk lenne tréningruhákra, meleg ruhákra, téli cipőkre. Továbbá ágyneműre, kályhára, játékokra, fatüzelésű vízmelegítőre. Előre is köszönjük segítségüket. Wirth Beáta, 8125 Sárkeresztúr, Alkotmány u. 7.


Járóképtelen, ágyhoz kötött, 59 éves beteg vagyok. Testvéreim vidéken élnek. Ápoló jár hozzám. Ha lehetne kérni meleg holmikat, takarót, nagy méretű pizsamát, ágyneműt, örömmel venném. De bármiféle segítséget hálásan elfogadok. Zombori Ferencné, 1085 Budapest, József krt. 48. fszt. 2.


Nyolc gyermekem van, s nagy szükségünk lenne mosógépre és centrifugára. Megkérem, akinek felesleges, de még használható, juttassa el a címünkre, hatalmas segítség lenne számunkra. Előre is hálás köszönet érte. Gyenes Jánosné, 8123 Soponya, Sallai u. 3.


Hét gyermeket és két unokát nevelek egyedül. Sajnos, nem tudok mindent megadni nekik, nehéz körülmények között élünk. Szeretnék részükre ruhát, cipőt, játékot kérni, de bármit elfogadunk. A gyerekek 3 és 20 év közöttiek, 6 lány és 3 fiú. Lábméreteik: 44, 43, 39, 38, 30, 29, 27. Előre is köszönöm segítségüket. Özv. Sziber Lajos Lászlóné, 8417 Csetény, Dózsa Gy. u. 5.


Pápakovácsi-Attyapusztán lévő Idősek Otthonának lakói kérik azt az önzetlen felajánlót, aki használaton kívüli szövőszékét nem sajnálná hasznos időtöltésünkre elajándékozni. Vágyunk teljesítésével nagy örömet szerezne idős társainknak. Idősek Otthona, 8596 Pápakovácsi, Attyapuszta 4.


Ketten vagyunk testvérek, én 10 éves vagyok, a húgom 8 éves. Apu börtönben van, anyu elhagyott minket már hét éve, azóta a nagymama nevel bennünket, nagyon szűkösen élünk. Meleg ruhára és cipőre is szükségünk lenne, de bármit elfogadunk. Danó Lilla, 3332 Sirok, Rákóczi u. 27.


Nehéz körülmények között nevelem három gyermekemet. Nagy szükségünk lenne egy működőképes centrifugára, meleg takaróra, ágyneműre és téli dzsekire. Két fiam 170 és 162 cm magas, kislányom 150 cm. Mindenféle támogatást elfogadunk, és előre is köszönjük. Belányi Ferencné 7274 Kazsok, Kossuth u. 19.


Két éve építkezünk, hat gyermekkel, közben férjem, majd én is elveszítettük munkánkat (tanári illetve elektronikai pályán dolgoztunk). A havi építési kölcsönt megkoplalva, de becsületesen fizetjük, ám az építkezés során furcsa módon 500 000 forintra emelkedett a villanyszámlánk, amelyet nem tudtunk kifizetni, ezért áram nélkül maradtunk. Nem tudok mosni, vasalni, fűtésünk sem megoldott. Hat gyermekünk közül 1 óvodás, 1 nyolcadikos, 1 gimnazista, 1 érettségiző, 2 pedig főiskolai hallgató. Kérem embertársaim humánus segítségét. Egy édesanya. „A remény csendje 304″


28 éves, három gyermekét egyedül nevelő nő vagyok. Fiaim 7 és 2 évesek, kislányom 5 éves, és sajnos, mindhárom asztmás beteg. Dolgozni nem tudok elmenni tőlük, ősztől tavaszig mindig beteg valamelyikőjük. Jól jönne számunkra néhány használható ruha vagy játék, mindent szívesen elfogadunk. Köszönöm mindenkinek, aki segít. Gulyás Erika, 9024 Győr, Cuha u. 28.


Epilepsziám van, gerincsérvvel műtöttek, ráadásul leszázalékolt vagyok. 11 éves kisfiam is beteg. Hálás köszönettel fogadunk bármilyen segítséget – élelmiszer, ruha, cipő. Székely Ferencné, 8932 Pókaszepetk, Kossuth u. 35.


Kérem segítsenek! Szeretném felnevelni 12 éves kislányomat. Férjemmel és kislányommal szociális segélyből, és rokkantnyugdíjból élünk. Súlyos beteg vagyok, ebből az összegből nem tudom kezeltetni magam, a felépülést segítő, a megfelelő étkezést sem tudom megoldani, és ötödikes kislányomat sem tudom ellátni. Segítségüket előre is köszönöm! Jónás Ferencné, 4352 Mérk, Táncsics u. 132

Négy gyermeknek az özvegy édesanyja vagyok, sajnos, férjem halála óta nagyon rossz körülmények között élünk. Gyermekeim 5-9 évesek, a nagyok 19 és 24 évesek. A legnagyobb, a lányom már nincs velünk. 19 éves fiam még mindig tanul, nagyon drága minden, a pénzünk meg sajnos, nagyon kevés. Villanyunkat kikapcsolták, a fűtéssel is gondjaink vannak. Ráadásul anyukámat és nagymamámat is segítenem kell. Az idegrendszerem pedig már alig bírja a terhelést. Minden segítségnek roppant örülnénk. Özv. Gaál Jánosné, 5539 Körösnagyharsány, Kossuth u. 21.
Exit mobile version