Melyik szülõ nem álmodik arról, hogy gyermeke kitûnõ szakmai oklevéllel vagy diplomával lépjen ki a nagybetûs életbe, ahol kiváló iskolai eredményeinek köszönhetõen kapkodnak utána a legnevesebb cégek és intézmények, csak hogy csapatukban tudják a szuperdiákot.
A cél érdekében a szülő igyekszik a gyermek képességeinek és érdeklődésének megfelelő lehető legjobb oktatási intézménybe küldeni a sokat ígérő csemetét. A lakóhely és környéke által felkínált oktatási választék azonban nem minden esetben felel meg a szülők elvárásainak. A távoli városban székelő speciális iskola nagy dilemma elé állítja a 14 évét még be sem töltött zsenge kamasz szüleit: a gyerek menjen vagy maradjon.
A felsőoktatásba bekerülő diákok esetében a szülő néha áldásnak tartja, hogy a néhány éven keresztül sok fejfájást okozó kamasz gyermek egy időre elhagyja a szülői házat, és nem kell esténként azon izgulni, hogy a lassan felcseperedő ifjú mikor tér haza az éjjeli „irtóklassz buliból”. Ám a pubertás előtt álló, még szinte kisgyermeknek tűnő, középiskolát máshol választó fiúcskától elbúcsúzni torokszorító dolog.
Az iskola prospektusa csábító: nyelvizsgákkal, külföldön is elismert oklevelekkel, profi sportoktatással, harmincféle szakkörrel, kitűnő konyhával, és válogatott tanári gárdával kecsegtet, és nem utolsó sorban a felsőoktatásba való biztos bejutásra is ígéretet tesz. Nincs még egy ilyen az országban – gondolja a fellelkesedett szülő. Ennek azonban az a hátránya, hogy ez az egyetlen is a világ másik végén található. Ha úgy döntenek, hogy az első pattanásaival küzdő kamasz lépjen az állítólagos siker felé vezető kikövezett ösvényre, elveszítik imádott gyermeküket, akit ezentúl csak hetente láthatnak majd egy-egy napra. Egy-két éven belül már csak két-három hetente utazik haza, mígnem azon kapják magukat, hogy a gyermek időközben barátnőjével él, akivel esetleg havonta hazaugranak meglátogatni az öregeket.
A tartós lemondáson kívül az is félelmet kelt az édesapában és édesanyában, hogy pont a problémáktól és lelki válságoktól tarkított pubertáskorban veszítik szem elől a csemetét, amikor – a szülők véleménye szerint- a lehető legnagyobb szükség van a család védelmező karjaira. „Ki tudja, milyen társaságba keveredik a kollégiumban. Lehet, hogy bántani fogják.” – aggódnak az édesanyák. Nem is beszélve azokról a félelmekről, hogy a gyerek fog-e rendesen vacsorázni, fogat mosni, fehérneműt váltani, leckét írni a szülői felügyelet nélkül.
A mérleg mindkét oldalán nyomós érvek tornyosulnak, éppen ezért nagyon nehéz a döntés. De nem szabad elfeledni, hogy a gyerekről van szó, éppen ezért legyen az övé az utolsó szó joga.