Hogyan és hányan adnak? Marsi Anikó
Az adományozás és a jótékonyság nem új keletű dolog mondja Török Marianna, a Nonprofit Információs és Oktató Központ (NIOK) Alapítvány igazgatója. Magyarországon azonban még mindig sokan elkerülik az intézményesített adakozási formákat, mivel egyszerűbbnek, biztonságosabbnak és szerényebbnek találják, ha bárminemű adminisztráció nélkül, zsebbôl adnak kisebb-nagyobb összegeket a rászorulóknak. Szájhagyomány útján terjednek olyan történetek, hogy vannak, akik akár milliókat is hajlandóak így adni, mert adminisztratív szempontból számukra egyszerűbb és kevésbé figyelemfelkeltô ez az amúgy átláthatatlanabb adakozási forma. Ha nemcsak a pénzbeni hivatalos adakozásokat nézzük, akkor a felnôtt lakosság közel kétharmada valamilyen módon jótékonykodik, elsôsorban az egyéni adományok és az önkéntes munka terén. A statisztikák 2000-re több mint négyszázezer önkéntes segítôrôl számoltak be, és az általuk végzett harmincötmillió munkaóra tizenöt-húsz milliárd forint értékűre becsülhetô.
Az adományozás és az önkéntes munka indítékai között a felnôtt lakosság elsôsorban a jótékonyságból fakadó jó érzést, a segítségnyújtás örömét nevezi meg, amivel a konkrét cél elérését kívánják segíteni.
A nem adakozók 48 százaléka a miért kérdésre a »nincs elég pénzem« választ adja, 32 százalék úgy gondolja, hogy az adomány úgysem oda kerül, ahova szánja, 11 százaléknak pedig sem ideje, sem energiája nincs jótékonykodni.”
| Till Attila |
Tavaly a fôváros egyik legrégibb és legnagyobb, meglehetôsen rossz körülmények között működô gyerekkórháza, a Madarász utcai kapta az adományt, így a partnereknek küldött kötelezô ajándékok (bor, desszert, ajándékkosár) értéke jó helyre került. Az ötmillió forintos csekk az intézmény egyhavi gyógyszerigényének költségére volt elég. Néhány vidám órát is megpróbáltak a kórtermekbe csempészni, hogy a gyakran hetekig-hónapokig a kórházban élô beteg gyerekek kicsit úgy érezhessék magukat, mint egészséges társaik. Két neves televíziós személyiség, Marsi Anikó és Till Attila látogatták meg a gyerekeket, játszottak velük, és ajándékokat osztottak szét; kedvenc mesefiguráikkal lepték meg ôket.
Az Egy is sokat ér!
A világon egyedülálló ötlet volt az a magyar törvény, amely a nonprofit szférának egy új támogatási lehetôséget adott. A személyi jövedelemadó egy százalékának felajánlására kidolgozott magyar mintát Litvánia, Szlovákia, Lengyelország és Románia is átvette. Az 1996-ban elfogadott törvény lehetôvé teszi, hogy a magyar adófizetô állampolgárok elôzô évi személyi jövedelemadójuk egy százalékát valamely általuk fontosnak tartott civilszervezetnek ajánlják fel. A felmérések szerint a lakosság 94 százaléka hallott már errôl a lehetôségrôl, a megkérdezettek 86 százaléka egyet is ért vele, mégis az adófizetôk jóval kevesebb, mint fele él vele.
Az Intercom ezzel a rendezvénnyel kívánta felhívni a figyelmet arra, hogy más jelentôs piaci szereplôk is csatlakozzanak ehhez a szokáshoz, és követve a kezdeményezést ezt a módját válasszák éves ajándékkeretük elköltésének. Így álltak az élére egy olyan ügynek, amirôl nem lehet eleget beszélni.
Ha véleményed van a témával kapcsolatban, írj a maxima@sanomabp.hu e-mail címre vagy az 1554 Budapest, Pf. 108 levélcímre Maxima-dosszié jeligére.