Kismamák az iskolapadban

Szántó Krisztina | 2004. November 11.
Az életben mindennek megvan a maga ideje: a gyermeki csínytevésnek, a tanulásnak, a szerelemnek és az anyaságnak is. De mi van akkor, ha felrúgjuk az õsi sorrendet?





A magyar kismamák bizony megtették. Tanulnak. Vannak, akik újra, vannak, akik még csak először, de részesei a hazai felsőoktatásnak. Ráadásul — az 51/2002-es kormányrendelet alapján — jogosultak, arra is, hogy tandíjmentesen végezzék tanulmányaikat. Persze csak akkor, ha a tanév elején igazolják: ők valóban kismamák.

Emlékezz csak vissza, milyen rossz volt az érettségin, majd a vizsgaidőszakokban, amikor attól is a falra tudtunk mászni, ha valaki levegőt vett mellettünk, és kizökkentett a gondolatainkból. Ehhez még képzeld hozzá, hogy előtted tornyosul a pocakod, vagy ha a gyerek már nagyobbacska, percenként rá kell nézned, nehogy valami baja essék. Mindezek után úgy gondolom, dicséretes, ha az otthon töltött három év alatt egy anyuka úgy dönt, újra beül az iskolapadba.

Fontos szempont lett a piacképesség

Lépten-nyomon arról lehet hallani, és a férfiak is fennen hangoztatják, hogy a nők karrieristák, háttérbe szorítják a családot, a gyermekvállalást. Sajnos a statisztikák is ezt látszanak alátámasztani. De mi lehet az oka? Szembe kell néznünk azzal, hogy az a tudás, amit egyszer megszereztünk, nem örök. Tehát a nőknek is folyamatosan képezniük kell magukat. A naprakész információk és a megfelelő háttérismeret nélkül ugyanis elveszettnek, feleslegesnek érezhetik magukat. Arról nem beszélve, hogy a legtöbb családban mindkét szülő keresetére szükség van ahhoz, hogy meg tudjanak élni. Sokan azért is próbálják kitolni a gyermekvállalás időpontját, hogy megalapozzák a biztonságos anyagi hátteret gyermekük számára. Az egyetemen korábban megszerzett tudás pedig hamar elkopik és elértéktelenedik a piacon, ha nem használják és nem fejlesztik. Törvényszerű lenne tehát, hogy egy nőnek el kell temetkeznie a pelenkák, rugdalózók és cumisüvegek világába, ha kismama lesz?





Semmiképpen. Az utóbbi két-három évben divatossá vált, hogy a gyesen, gyeden lévő anyukák beiratkoznak egy felsőoktatási intézménybe. Kutatások szerint olyan szakot választanak, amely piacképes, vagy valamilyen rég áhított vágyukat váltja valóra. Általában már rendelkeznek egy vagy több oklevéllel, mégse higgyük azt, hogy bármiféle „diplomaharácsolás” jellemezné őket. Gy. Molnár Emese (32) nagy pocakkal ült be a padok közé. Az első évben esett teherbe, így az év végi vizsgákon már gömbölyödő hassal jelent meg. 

“Főleg a kisgyerekes tanárokat bűvöltem el – emlékszik vissza Emese. “Gondolom, az apukák újra felidézték magukban annak a kellemes időszaknak az emlékét, amikor az ő feleségük volt állapotos. Így szerencsére azt sem rótták fel nekem, ha nem látogattam rendszeresen az előadásokat, hanem a csoporttársaimtól kértem el a jegyzeteket.” Ő tehát „fizetős” diákként kezdte el az ELTE-n a történelem szakot. Lánya, Kincső megszületése után azonban már igénybe vette a tandíjmentességet.

– Nálam egyáltalán nem volt szempont a kedvezményes fizetési lehetőség az egyetem megkezdésekor. Halaszthattam volna, amikor megtudtam, hogy terhes vagyok, de úgy gondoltam, könnyebb addig tanulni, amíg a gyerek kicsi, és még nem izeg-mozog. A tudásom fejlesztésére pedig állandóan szükség van, különben nem leszek piacképes. Természetesen Kincső megérkezése után már éltem mind a mentesség, mind a nagymamák nyújtotta segítség lehetőségével. Ha az embernek gyereke van, nem képes úgy beosztani az idejét, ahogyan szeretné. Egyértelmű, hogy kevesebb energiája jut a szakdolgozat megírására vagy a könyvtárba járásra.





Az édesanya nem válik depresszióssá


Várkonyi Andi (26) is sokat gondolkozott a továbbtanuláson. A döntésben nagy segítségére volt az édesanyja.
— A mamám a férjem akarata ellenére támogatta, hogy másoddiplomás képzésre jelentkezzek — meséli Andi. — Így természetes, hogy a pici körüli teendőkben mindig számíthatok rá. Látva, hogy könnyen boldogulunk, a párom is megbékélt a helyzettel. Három év nagyon hosszú idő, észre sem vesszük, és az anyaság előtt megszerzett tudásunk már nem ér annyit, mint azelőtt. Az állásajánlatok negyven százaléka gazdasági végzettséget igényel. Mivel a szakmám teljesen más irányú, ezért döntöttem úgy, hogy itt az ideje továbbképezni magam. Ami pedig a mamának jó, az a babának is az. Az anya nem lesz depressziós a bezártságtól, mert emberekkel találkozik, akik érdekesek és újdonságként hatnak rá, ettől jobb lesz a közérzete, türelmesebbé, kiegyensúlyozottabbá válik. Az a kis idő pedig, amit külön kell töltenie a picitől, szintén nem ártalmas, hiszen a gyerek közben megszokja, hogy más (a nagyszülő vagy egy bébiszitter) is van körülötte. Ez azért hasznos, mert amikor bölcsődébe vagy óvodába adják, úgyis új környezetbe kerül, és az „idegenekkel” eltöltött idő csak segíteni fogja a beilleszkedését. Nálunk a kiegészítő szakon (amely csak másfél év) a 283 hallgató közül 43 kismama. Bár sokan közülük úgy gondolják, hogy az iskola nem biztosítja, illetve nem úgy biztosítja az ingyenes tanulás lehetőségét számukra, mint ahogy az a rendeletben elő van írva. A kismamáknak ugyanis csak a tandíjat nem kell megfizetniük, ettől függetlenül minimális összeggel nekik is kell számolniuk. Ez általában a beiratkozási díjból, az index- és jegyzetcsomag árából, illetve egyéb adminisztratív költségekből tevődik össze.

Folytatás a Maxima kedden megjelent 42. számában!
Exit mobile version