Megjósolták, ki lesz a párja

Balogh Edina | 2005. Február 10.
A Magyar Televízió vetíti riportsorozatát, a T-Aktákat. Érdekes kettõsség jellemzi: elegáns megjelenése és családi háttere okán akár diplomata is lehetne, ehhez képest a világ árnyékos oldalán készíti filmjeit.

“Az igazi egyszer csak berobban az életembe” – Kattints a képre!
Egy patinás szálloda kávézójába beszéltük meg a találkozót. Amint belép, megértem a választását. Elegáns nő ül le velem szembe, illik hozzá a hotel miliője.

– Elnézést a késésért, egy felújítás közepén vagyok. Nemrég költöztem be új otthonomba, teljes káosz uralkodik az életemben. Úgy végzik a munkát, hogy már bent lakom. Most épp a parkettát lakkozzák, ha erős higítószagot érzel rajtam, ettől van!

– Magad vezényled a renoválást?

– Édesanyám nagyon profi, sokat segít. Előző életében valószínűleg rabszolgahajcsár lehetett, hihetetlen tempót diktál mindenkinek! De olyan bámulatosan kedvesen adja elő, hogy senki nem haragszik rá.

– Házba vagy lakásba költöztél?

– Egy házrészbe, egyelőre egyedül. De úgy alakítom ki, hogy alkalmas legyen családalapításra is. Van egy kis kert is, így a két kutyusom miatt könnyebb lesz az életem. Nem kell napközben hazarohannom sétáltatni. A felújítások műszaki részéért nem rajongok. De amikor elengedhetem a fantáziám a belsőépítészetben, nagyon fogom élvezni!

– Közben folyamatosan forgatsz.

– Nemrégiben a világtalanok életéről készítettünk filmet. A forgatás végére el is szégyelltem magam, amiért néha nyafogok, vagy problémázom apró-cseprő dolgokon! Bezzeg akikkel a filmet készítettem, annyira örömteljes, kiegyensúlyozott életet élnek anélkül, hogy látnának!

– Minden esetben olyan témát dolgozol fel, ami téged is érdekel?

– Különben nem lenne hiteles a műsor! Egyetlen alkalommal fordult elő, hogy olyan témához nyúltunk, ami nekem nem tetszett. Rossz is lett a film. Egy anyaotthonban forgattunk, és előre tudtam, hogy senki sem fog igazán megnyílni.

Hajdú Péterrel csak barátok, bár akad, aki összeboronálná őket
– Szerinted a neved nem nyom a latban, ha már a nézettségről beszélünk?

– Lehet, hogy egyszer megnézi valaki az adást, mert én készítettem. De ha nem tetszik, biztosan nem kínozza tovább magát. Amikor elkezdtük a T-Aktákat, sok rossz kritikát kaptunk. Ám sokan kellemesen csalódtak, és hűséges nézőnkké váltak.

– Téged elsősorban Medgyessy Péter volt miniszterelnök nevelt lányaként tartanak számon. Hitelesnek érezted magad, például amikor a cigánysoron forgattál?

– Ha az emberben megvan az érdeklődés és az empátia, akkor bárki hitelessé válhat. Lehet, hogy meglepő, de az emberek nagy része egyáltalán nem is tudja, ki vagyok Inkább az érdekli őket, hogy valóban figyelek-e rájuk. Megsimogatom-e a gyerekük fejét, és vajon nem fordulok-e el tőlük, ha a tébécés nagymama rám köhög…

– És mi a helyzet a szerelemmel?

– Csend van. Most épp nincs senkim, úgy érzem, hogy félnek tőlem a férfiak. Ha valaki ismert, önálló, és ráadásul nem lehet beskatulyázni egy kategóriába sem, az riasztja a fiúkat. Talán a férfiak úgy gondolják, hogy mellettem folyton bizonyítaniuk kellene. Szerintem sokan ezért választanak szakmabelit párnak.

– Mint te is! Két évig jártál Bochkor Gáborral, és hírbe hoztak Hajdú Péterrel is!

– De volt egy civil barátom és egy díszlettervező is. Hajdú Petivel viszont soha nem volt köztünk több barátságnál, bár folyton össze akarnak vele boronálni! Gáborral egyébként a mai napig jó barátságban vagyunk. Szinte minden kedvesemmel békességben váltam el.

– Mióta vagy szingli?

– Öt hónapja, de jól vagyok! Természetesen rossz érzés, ha az ember hazamegy, és nem tud kihez szólni. Ahhoz is hozzá voltam szokva, hogy nem egyedül fekszem és kelek. Ám nem vagyok kesergő típus. Nincs abban semmi dráma, ha egy kicsit egyedül vagyok! Persze vannak jelentkezők, de komolyan egyikőjük sem érdekel.

– A Nagy Ő-re vársz?

– Úgy gondolom, hogy életem párja egyszer csak berobban az életembe, és én rögtön tudni fogom, hogy ő az. A megfelelő társsal semmi akadálya nem lenne, hogy kisbabánk szülessen. Van már elképzelésem, hol lehetne az új lakásban a gyerekszoba. De egyáltalán nem „görcsölök” azon, hogy minél előbb férjhez menjek. Rengeteget dolgozom, sokat sportolok, nem agyalok folyton a problémáimon. Bokszolok és méregtelenítek, hogy jó formába hozzam magam.

Medgyessy Katalin, az édesanyja a háttérből segíti egyetlen lányát
– Nemrég egy férfimagazinban jelentek meg rólad erotikus fotók. Azok alapján nincs sok alakítanivaló rajtad!

– Most valóban rendben vagyok, ez volt az egyik ok, amiért igent mondtam erre
a felkérésre. És nem tagadom, hízelgőnek találtam az ajánlatot! Ezt is ki akartam próbálni. Valószínűleg soha többet nem fogok ilyet csinálni, ám azt hiszem, minden nő szeretné egyszer ilyen szexisnek és vonzónak látni magát.

– Legközelebb mivel lepsz meg minket?

– Zarándokútra és forgatni indulunk Indiába. Bejárjuk a szent helyeket, régóta várom már. Egyébként nem tervezek semmit előre, ugyanis a sorsszerűségben hiszek. Abban, hogy nincsenek véletlenek.

– Ez nagyon titokzatosan hangzik!

– Hát persze, hiszen van egy m betű a tenyeremben, ami a mágiára való hajlamot mutatja. És egy anyajegy, ami állítólag a boszorkányok jele. Nem csoda, hogy fogékony vagyok a spirituális dolgokra!

– Horoszkóp, jóslás, kártyavetés…

– Minden! Van olyan különleges képességű barátom, aki rendszeresen felhív, és figyelmeztet, ha valami fontos van készülőben az életemben. Hallgatok rá.

– És mit mondott a szerelemről?
 
– Ez egy kicsit bonyolult sztori. Van valaki az életemben, aki az igazi lehet, de még csak felületesen ismerjük egymást. Nem siettetem az eseményeket. Aminek be kell következnie, az úgyis megtörténik majd.

A teljes cikket a Maxima kedden megjelent 6. számában olvashatod el!

Exit mobile version