– Jól vagyok, bár volt, hogy legszívesebben elmenekültem volna. Ha valami bajom van, egy-két órára el tudok szökni a házból, de ez nem jelent igazi megoldást. Sőt, néha rosszabb, mert magammal viszem a bajomat, s épp annak a nyakába zúdítom, aki igazán nem érdemli meg, hogy ingerülten viselkedjem vele.
– A kedvesedre, Szerénára gondolsz?
– Igen. Furcsán alakul az életünk, eléggé eltávolodtunk egymástól. Ez miattam történt, nem könnyű velem. Ő nem panaszkodik, nem féltékeny, mégis a legtöbbször ő issza meg mindennek a levét.
– Pláne mióta sztár lettél!
– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy megszoktam a népszerűséget. Szerintem a sztárság mindig is idegen lesz tőlem. A legnehezebb helyzetbe akkor kerülök, ha a barátnőmről, Szerénáról kérdeznek.
– Ennek ellenére sok mindent elmondtál a szerelmetekről és a családodról!
– Megpróbáltam kitárulkozni, elsősorban azért, hogy tőlem tudják meg, az édesapám börtönviselt ember, és egy cigánytelepen nőttem fel. Azt gondoltam, ha én mesélem el, később már nem kell ezzel foglalkoznom, így elejét vehetem a rólam szóló pletykáknak. Nem sikerült. Megkaptam, amitől leginkább tartottam. Hogy az apám bűnöző, holott nem így van! Nem arról írtak, hogy a családomban élő zenészek kicsit fűszeres, balkáni beütésű cigányzenét játszanak, s hogy a barátnőm is énekel. Helyette inkább a nyolcadik kerülettel azonosítottak, meg a gettókkal, pedig ebből semmi sem igaz! Törökszentmiklóson nevelkedtem, és hat éve pedig a fővárosban, Kőbányán élek.
– Azt hittem, a Megasztár1 után már nem lesz gondod a származásod miatt!
– Az interneten rengeteg cigányozó hozzászólást kaptam, sőt néhány cikket is erre hegyeztek ki. Igaz, ezek burkoltan fogalmaztak. A lényeg azonban mégis az volt: az a baj, hogy cigány vagyok. De engem ez egyáltalán nem bánt, büszke vagyok rá, honnan jöttem.
– Úgy tűnik, kicsit borúsan látod most a dolgokat. Nem érzed, hogy a nézők többsége mégiscsak rajong érted?
– Dehogynem. Rengeteg jót kapok, cigányoktól is, magyaroktól is, úgyhogy nem panaszkodom. Amiről az előbb beszéltem, a cigányozás meg a támadások sem okoznak gondot, inkább furcsállom.
| Családjával és barátnőjével, Szerénával |
– Mit szólsz hozzá, hogy sokan téged tartanak az egyik nagy esélyesnek?
– Á, én itt nem vagyok esélyes! De nem is szeretném megnyerni a versenyt, nem ilyen álmokat dédelgetek!
– Ezt érezni rajtad mostanában?
– Lehet. Már idáig is csak ritkán tudtam azt nyújtani, ami igazán én vagyok. Azt érzem, ha kimegyek a színpadra, csak ötven-hatvan százalékot tudok teljesíteni. Talán a saját dalommal sikerült hoznom azt a szintet, amit elvárok magamtól. Szívem szerint csupán zenélnék, és nem versenyeznék. Már holnap a stúdióba vonulnék elkészíteni a saját lemezem.
– Néha úgy tűnik, mintha a Megasztárban rád erőltetnének néhány dolgot.
– Nem így van. Csakis saját magamnak köszönhetem, ha nem tudok rendesen kinyílni és teljesen magamat adni. Viszont az igaz, hogy amit hétről hétre elénekelek, nem igazán az én zeném és az én világom. Persze megoldom a feladatokat, mert most ez a kötelességem. De hogy hangosabban énekeljek vagy tegyem jobban oda magam, ha nem megy! Megpróbáltam, és majdnem belehaltam. Többé nem fogom a stílusom megerőszakolni, még ha a továbbjutásról is van szó. Szeretek búgó hangon, mélyen dalolni, és hozzám tartozik, hogy néha halkan, finoman hajlítgatok. És eljutottam odáig, hogy vagy így csinálom, vagy inkább sehogyan sem.
– És ha nem valósulhat meg, amit gondolsz, hátat fordítasz a zenének?
– Vannak nagy álmaim, amikért foggal-körömmel harcolok. Ha nem tudom megvalósítani magam a lemezemen, akkor nincs is értelme az egésznek.
– De muszáj kompromisszumokat kötni az élet minden területén!
– Talán túl szenvedélyes vagyok. Belső tűz ég bennem folytonosan, ezért képtelen vagyok a megalkuvásra. Tulajdonképpen főleg azért jelentkeztem a Megasztárba, hogy megismerjenek. Hogy kinyílhassanak előttem a kapuk, és ez már sikerült. Hiszen rátaláltam azokra a zenészekre, akikkel szívből tudok együtt muzsikálni. Egyáltalán nem esnék kétségbe, ha legközelebb engem szavaznának ki a nézők! Ez persze egyáltalán nem azt jelenti, hogy feladtam a versenyt, hiszen ameddig benn tartanak, én becsülettel hozni fogom a legjobb formámat.
– Ha mégis te nyersz, akkor mi lesz?
– Akkor nagy bajban leszek. Nem hiszed el, de én tényleg nem nyerni jöttem!
A teljes cikket a Maxima kedden megjelent 14. számában olvashatjátok el.