„Néha csak megjátszom a hisztit”

Galambos Dorina

Kíváncsi voltam, hogy az interjúra egyedül érkezik-e Dorina, vagy Barna kíséri. Mire a találkozó helyére értem, már javában ebédeltek. Természetesen édes kettesben.

– Benneteket mindig csak együtt lehet látni?

– Dehogy. Csak épp ebédidő van. Gyakran eszünk együtt, aztán mindenki megy a dolgára. Így összekötjük a kellemest a hasznossal. De interjú alatt Barna általában meg sem szólal, és engem egyáltalán nem zavar, hogy jelen van a beszélgetésen.

– Május végén jelent meg bemutatkozó lemezed, és elkészült az első kliped is. Elégedett vagy?

– Nagyon! Pont olyan, mint én vagyok: sokszínű és nagyon vidám. Nemcsak a zeneszerzésből, de a szövegírásból is kivettem a részem, egy dal erejéig. A Tokyo című underground nóta szövege hozzám köthető.

– Vissza tudsz emlékezni arra, mikor fedezted fel, hogy van hangod?

– Nem emlékszem, mikor énekeltem először, de arra viszont igen, hogy az általános iskolában mindenki engem szerepeltetett. Senki ne gondolja, hogy csettintettem egyet, hogy márpedig én énekesnő akarok lenni, és kész! Mindig voltak zenekaraim: vokáloztam punk-, és énekeltem acid jazz-zenekarban, és volt egy Numb nevű rockbandám is. Ennek ellenére úgy gondolom, nagyon jól tettem, hogy jelentkeztem a Megasztárba, hiszen meglehetősen nehéz bejutni a popszakmába. A műsor révén kaptam egy lehetőséget.

– Mióta akarsz énekesnő lenni?

– Anyukám azt szerette volna, ha jogi pályára lépek. Imádtam a magyart és a történelmet, és tetszett az ötlet, hogy ügyvédnő legyek. Rengeteg tanár van a felmenőim között, anyukám például magyar-történelem szakos volt. Ezért szigorúan megkövetelte, hogy kitűnő tanuló legyek. Nem támogatta, hogy énekléssel foglalkozzam. Persze tudom, hogy csak jót akart, de egy idő után rájöttem, elegem van a magolásból. Amikor meghalt, kitűnőre leérettségiztem, de közben beiratkoztam egy zeneiskolába.

– Bár vidéken nőttél fel, egy nagy kertes házban, imádsz a fővárosban élni, mert szereted a nyüzsgést.

– Valóban szép volt a gyerekkorom, szeretek is hazamenni, kiülni a kertben a hintába, vagy sütögetni, bográcsban főzni az udvaron. De most a fővárosban érzem jól magam. Mindig pörgésre vágytam. Vácott, ahová iskolába jártam, nem volt egyetlen normális szórakozóhely sem. Pesten korlátlanok a lehetőségek.






– Szeretsz táncolni?

– Igen, de a diszkókat ki nem állhatom. Inkább koncertekre járunk, és a szabadtéri helyeket kedvelem nagyon. De azt is élvezem, ha esténként kiülünk egy forgalmasabb térre, eszünk-iszunk, és órákig dumálunk a haverokkal.

– Mesélted, hogy mindig jó tanuló voltál. Nem akarod folytatni?

– Már nem tudnék olyat tanulni, ami nem érdekel. Jelenleg Székesfehérvárra, a Lauschmann Gyula jazzkonziba járok, és ha minden jól megy, felvételizhetek a fősulira. Utána akár taníthatok is. Az iskolában a United tagjai közül Romhányi Áron a zongoratanárom, Mits Gergő pedig az iskola igazgatója. Vicces, amikor úgy megyünk be a suliba, hogy előtte egész nap együtt buliztunk és hülyéskedtünk…

– Novemberben születtél. Szerinted tipikus Skorpió vagy?

– Hát igen. Anyukámtól örököltem a határozottságomat, de elég makacs és türelmetlen is vagyok. Ráadásul szeretem szekálni Barnát, például azzal, hogy féltékenykedem. Pedig néha csak megjátszom a hisztit.

– Bevallottad, hogy néha kitörlöd a Barnának szánt szerelmes e-maileket. Féltékeny vagy a rajongó lányokra?

– Ez nem féltékenység. Inkább bunkóságnak tartom az ő részükről. Nem értem, hogy lehet szerelmet vallani valakinek, amikor pontosan tudják, hogy van valakije.

– Több mint egy éve vagytok együtt.

– Igen, rendesen meg is ünnepeltük az első évfordulónkat. Horvát­országba utaztunk egy másik párral. Romantikáztunk néhány napot.






– Idén nyárra mit terveztek?

– A koncertek miatt nyáron nem, csak ősszel lesz időnk utazni, de akkor majd alaposan bepótolunk mindent. Szeretnénk Egyiptomba menni, télen pedig Thaiföldre, legalább három hétre.

– Hátizsákos-barangolós vagy tengerpartos nyaralás lesz?

– Én inkább tengerpartpárti vagyok, de fogunk kirándulni is, és ellátogatunk Bangkokba.

– Mióta összejöttetek, együtt is éltek. Beletanultál a háziasszonyszerepbe?

– Egyre inkább kezdünk családiasodni, egyre több otthon a konyhai masina, és mindet használom is! Szerencsére nem kell nap mint nap ügyeskednem a főzéssel, szeretünk eljárni ebédelni vagy vacsorázni. Így nagyon élvezem, ha én készítem az ennivalót. A karácsonyi menüre vagyok eddig a legbüszkébb. Nagyon jól sikerült: hagymás krumplisaláta volt hallal.

– Híres vagy arról, hogy extravagánsan öltözködsz. Vásárolni szeretsz egyedül?

 – Egyedül is jó, de még jobb, ha jön velem Barna is. Bár hamar meg­unja. Ráadásul mindig rám szól, hogy ne vásároljak annyit, mert elfogy a pénzem. Ezért a télen el is ment a kedvem az egésztől. Ilyesmi még nem nagyon fordult elő. De azt hiszem, kezdek magamhoz térni, mivel pár nappal ezelőtt alaposan kiköltekeztem.

– Vannak kedvenc márkáid, vagy az egyedi dolgokat szereted?

– Magyarországon nem létezik olyan, hogy valaki egy márkából normálisan fel tudjon öltözni. Nagyon kommersz ruhákat árulnak. Inkább szeretem magam összeállítani a szerkóimat. A fotózásokon például rendre meggyőzöm a stylistokat, hogy mi legyen rajtam, és végül van, hogy a saját ruhámban fotóznak. Mindig érdekelt a divat. Szerintem fontos, mert csajos dolog, bár vannak fiús vonásaim is.





– Miben vagy fiús?

– Otthon vagyok a pasis témákban, és egyáltalán nem vagyok kényes. Nagyobb a tűrőképességem, mint általában a lányoknak. Horvátországban például a barátnőmet nagyon zavarta, hogy nincs tisztaság a szálláson, nekem ezzel szemben minden mindegy volt, amikor megláttam, hogy az erkélyünk a tengerre nyílik. És akár éjjel egykor is befalok egy adag hortobágyi húsos palacsintát, ha éppen megkívánom.

– Visszatérve a csajos dolgokhoz, úgy látom, szereted váltogatni a külsőd.

– Állandóan változni a legjobb dolog a világon. Gyorsan megunom például a hajam színét és a formáját. Mindig szerettem a megjelenésemmel sokkolni a környezetem.

– Zenei téren sokat tanultál Barnától?

– Nagyon! Folyamatosan okít engem, és ő az énektanárom az iskolában. Ráadásul bevett minket Schmidt Barbival a Road Kill Café nevű zenekarába, így is rengeteget fejlődtem. Amúgy kölcsönösen formáljuk egymást, zenei ízlésben én is hatottam rá.

– Korábban Barna nem szívesen beszélt a magánéletéről. A változásnak te vagy az oka?

– Talán inkább mindketten rájöttünk, hogy ha mi mondjuk el, hogy mi van velünk, akkor sokkal jobban járunk, mert nem találnak ki mindenféle hülyeséget rólunk. Néha zavaró, hogy a magánéletünk folyik a csapból is, a zenénkkel viszont nem foglalkoznak a lapok. De tisztában vagyok vele, hogy csak így lehet érvényesülni. Madonna mondta egyszer: mindegy mit, csak írjanak rólad. Igaza volt.

A teljes cikket a Maxima 27. számában olvashatjátok el!