Somáék házára keresés nélkül rátalálok. Tárva-nyitva minden, bentről árad kifelé a muzsika, a háziasszony csak többperces, kitartó csengetés után bukkan fel. Vizesen, törülközőbe csavart hajjal mosolyog az emeleti ablakból, és hív, menjek be nyugodtan. Az ajtó nyitva, pár perc múlva kész, addig pedig Buba, a házikedvenc gondoskodik rólam.
− Nagyon barátságos kutya…
− Remélem, nem volt túl rámenős. Ugyanis Buba egy szeretetkoldus, ha simogatod, nem tágít mellőled.
A fekete labradorral valóban életre szóló szerelembe estünk, a beszélgetés alatt végig mellettem gubbasztott, hálából folyamatosan simogattam.
− Látom, ragyogsz a derűtől.
− Fel vagyok töltődve, csodás volt a tegnap estém, Tündérnapi szeánszot tartottunk a lányommal, csak ő és én. Ilyen alkalom csupán egyszer adódik egy évben, ezért sosem hagyjuk ki. Ebben az időszakban virágoznak a legteljesebben a rózsák. Szóval ezt ünnepeltük, de többet nem mondhatok a de többet nem mondhatok a dologról, ez csak a mi kettőnk titka.
− Az ilyen játékokat, szertartásokat te találod ki?
− Igen, nagy játékos vagyok, jól elszórakoztatom a környezetem és magam is. Mindig kitalálok valamit. Látod a kertben azt a kis házikót? Úgy néz ki, mint egy mesebeli kunyhó. Nos, eredetileg az a férjem stúdiója, de én festettem rá a kék madarat és a Kundalini kígyót is.
− A szexuális energia ébrentartását szolgálja, ugye?
− A Kundalini kígyó segítségével a szexuális energiát irányítottan vagyunk képesek felhasználni.
− Mondd, honnan tudsz ezekről a dolgokról?
− Olvasgatok, semmi több. Szeptembertől pedig újra iskolapadba ülök, pszichológiát fogok tanulni. És ne felejtsd el, borzasztóan intenzíven éltem az életem. A tudásom egy részét onnan szedtem össze, hogy sok mindenbe belementem, kipróbáltam, amit csak lehetett. Tizennyolc évesen úgy léptem le otthonról, Hajdúnánásról, hogy még albérletre sem futotta. Muszáj volt mindent magamnak megoldani. Most már könnyebb a helyzetem, elmondhatom, hogy valamennyire irányítom a sorsom, és képes vagyok bevonzani a jó dolgokat az életembe.
− Mint például?
− Rengeteg fellépésem van, az első lemezem, a Teljes ebéd nagyon jó kritikákat kapott, és a közönségnek is tetszik. Aztán felkértek egy musicalszerepre is, épp az bömbölt, amikor megérkeztél, de ezt még meggondolom, mert úgy érzem, nem az én világom, ám a barátnőm, Bozsik Yvette koreografálja a darabot. Emellett itt a családom, épp egy iskolaváltás kellős közepén tartunk, ugyanis a fiam a diáktársaival együtt petíciót írt az igazgatónak, mert elégedetlen volt az osztályfőnök munkájával.
− Anyja fia a gyerek, nem?
− Szerencsére, büszke is vagyok rá! Úgyhogy most kerestünk egy személyiségcentrikus iskolát, ahol a nebulók félévente értékelik a tanárokat, eldöntik, ki tartja a legszórakoztatóbb, a legérdekfeszítőbb vagy éppen a legunalmasabb órákat. Ezt egyenrangú és nagyszerű dolognak tartom, hiszen miért ne kaphatna visszajelzést a pedagógus a diákjaitól.
− Viszont nem akar veled együtt szerepelni az újságban.
− A fiam, Lázár tizennégy, a lányom, Hanna tizenkét éves. Kamaszok, és azt szeretnék, hogy saját magukért becsüljék őket, ne az ismert anyukájuk miatt. Ezért nem szerepelnek a fotókon, és nem vállalnak tévés megjelenést sem velem. És ez így is van jól. Éljék a saját életüket.
− Nemsokára újra indul a Megasztár, de úgy hallottam, nélküled.
− Még nem tudom, hogyan döntök. Közvetlenül a verseny után úgy gondoltam, biztosan nem folytatom, de azóta eltelt egy kis idő, és már másképp látom a dolgokat. Viszont azt is érzem, hogy jelenleg másfajta energia buzog bennem. Nem szeretnék kritizálni, súlyozni, inkább csak szemlélődöm.
− Mi foglalkoztat leginkább?
− A legerősebb érzéseket és indulatokat most hazánk szociálpolitikai helyzete váltja ki belőlem. Ezért is léptem be a Születés hete mozgalomba, ahol azért dolgozunk, hogy a lelketlen kórházi körülmények megváltozzanak. Gondolom, nemsokára te is anya szeretnél lenni, és nem nagyüzemben akarsz majd szülni.
− És mellé nagy adag félelmet is. Hollandiában például az édesanya maga alakítja ki a szülőszobáját, ahol körbeveszik a kedvenc tárgyai, fényképek a szeretteiről, kedves színek és zenék, olyan miliő, amelyben szülői ösztönei felerősödnek és kiteljesednek.
− Hihetetlen, hogy az éneklés mellett mi mindenre van időd!
− Szerencsés vagyok, mert hatalmas zsák energiával érkeztem a világba. Az is motivál, hogy a szüleimnek szinte minden álma beteljesületlenül maradt. Az ő meg nem élt vágyaik rakétatöltetként hatottak rám. Édesanyám világéletében színésznőnek készült, és idős korára végre tagja lett egy amatőr társulatnak, most talált boldogságot a színpadon. Apukám pilóta szeretett volna lenni, de neki nem jött össze.
− Olvastam a Nők Lapja Café oldalán az internetes olvasóknak írt tanácsaidat. Nem köntörfalazol, keményen fogalmazol, és cselekvésre ösztönzöl.
− Csak így lehet problémát megoldani, nem?
− Azért kell némi boszorkányság is, ami van is benned.
− Igen, utalnak rá jelek. Azoknak az embereknek, akik közel kerülnek hozzám, egy idő után gyökeres változás áll be az életében. Évek óta naplót vezetek erről, és persze másról is. Rengeteg füzetkét teleírtam, egy időben ki is akartam adatni könyv formában, aztán a gyermekeim érdekében inkább meggondoltam magam. Esetleg ha nagyobbak lesznek a lurkók, sor kerül a kiadásra is. Egyenlőre örülök a lemezemnek, sokat vártam rá, aztán születésnapi ajándékként megkaptam.
– Nemrég volt a szülinapod, elárulod, hogy hányadik?
− Az utolsó, ami harmincassal kezdődik. A barátaimmal szerényen meg is ünnepeltük. Csak egy pohár grépfrút- lével koccintottam, de tele volt a ház, és ezt imádom leginkább. A korommal egyébként egyáltalán nincs problémám, majd meglátod te is, milyen jók a harmincas évek.
− Már harmincöt vagyok.
− Nahát, milyen szerencsés vagy! És ekkor, szinte észrevétlenül rám terelődik a szó. Hosszas lelkizés után próbálok visszatérni újságírói szerepembe. Felteszek egy semleges kérdést.
− Mióta is laktok itt?
− Lázár születésekor költöztünk ide, és imádok itt lakni. Az utca végén kezdődik a földút, ott futok egy nagyot Bubával, egészen a tóig, ahol úszni szoktam. Szaunázni is imádok, hihetetlenül ellazít, azért is építtettem egyet ide, a ház oldalába. Fantasztikus érzés jól kiizzadni magamból minden negatív dolgot, aztán kifekszem egy matracra a kertben, és bámulom a csillagos eget.
− Van a fővárosban is egy lakásod. Arra miért van szükséged?
− Az kizárólag az én birodalmam. Néha muszáj pár napra elbújnom a leánylakásomba, kicsit egyedül lenni. Itt anya vagyok, ott csak nő. A férjem, Gyuri is elvonul időnként, igaz, ő csak a stúdiójába, de akkor hozzá sem lehet szólni jó darabig.
− Igaz, hogy a lakásodon néha összejöttök a barátnőiddel, és mindenféle titokzatos dolgot műveltek?
− Na, mesélj, mit hallottál?
− Hogy kártyát vetsz, látod a jövőt, meg ilyenek.
− Azért nem egészen így van, de tény, hogy a Tarot kártya az egyik nagy szenvedélyem. Használom is, de csak a barátaim kérésére, bár mostanában a gyerekeim is kérdeznek néha. A lapokat még Szepes Máriától kaptam, rendkívüli erővel rendelkeznek. Neked is sok mindent elárulnának.
− Talán egy másik alkalommal… Mit teszel, ha valaki egyáltalán nem vevő az ezotériára?
− Nem erőltetek az égvilágon semmit, nem vagyok hittérítő. Tiszteletben tartom másnak a nézeteit, ennyi. Különben én sem vagyok teljesen elvakult, már ami a spiritualitást illeti, inkább csak kóstolgatok, csipegetek egy kicsit az asztrológiából, a kineziológiából, de semmiben nem merülök el teljesen. A józansághoz kell, hogy maradjon benned kétely. Huszonévesen, amikor megismerkedtem az ezotériával, öt évig csak azt olvastam. Szégyellem, de szépirodalom évekig nem került a kezembe. Amikor már jól teleszívtam magam, leváltam a fanatizmusról.
− Az ismertséged mostanában igencsak megnőtt, nincs terhedre?
− Na, erre mondom én, édesem, hogy aki kiáll az utcasarokra, az ne csodálkozzon, ha leszólítják!
Aztán Soma és Buba megmutatja a kertet, megcsodálom a hatalmas almafát, a bodzabokrokat és a kundalini kígyót. Búcsúzáskor pedig a ház asszonya a kezembe csúsztatja egy kineziológus barátnője elérhetőségét. Szerinte egy kis oldás nagyon jót tenne nekem meg a problémámnak.