Még soha nem éltem meg ilyen szerelmet

Mészáros Judit | 2006. Január 19.
Németh Kristófot nemrég még közelgõ esküvõjérõl faggatták, most viszont nyilvánosság elé állt titkos szerelmével, Farkasházi Rékával. Bár nem így tervezték, ma már örülnek annak, hogy kapcsolatuk kiderült.




Mielőtt találkoztunk, még találgattam, vajon nem csak üres hírverésről van-e szó. De aztán meglátom Kristófot, aki sugárzik a boldogságtól. Egyértelmű, itt valódi érzelmeket látok.

– Képes vagy megfelelően koncentrálni a feladataidra?

– Hihetetlen energia szabadult fel bennem az utóbbi hetekben, úgy érzem, megváltanám a világot. Bármennyire furcsán hangzik most, hűséges típus vagyok, ezért évek óta több biztos pont, a sorozat, a rádió, a színház és a Gödöllői Művelődési Központ folyamatosan jelen van az életemben. Alakult egy társulatunk is: a Fregoli, amelynek Réka is a tagja, és éppen most készülünk egy új darabbal a Komédiumban. De hogy a kérdésedre is válaszoljak: még nagyobb lendülettel, még több energiával dolgozom.

– Mennyi időd jut a magánéletre?

– Soha nem hittem el, de igaz a mondás: arra van időd, amire akarod. És persze az is szempont, hogy valójában mennyit akarsz együtt tölteni a partnereddel,
a családoddal. Bennem mindig élt a hagyományos családmodell, hogy a férfi dolgozzon sokat a családjáért, és építsen biztos hátteret. De eddig még soha nem mondtam azt, amit most már ki merek jelenteni: nem a munkám az elsődleges. Ez az újév nagy változása.

– De talán ez a változás már korábban elkezdődött…

– Hidd el, korántsem az a fontos, hogy mikor robbant ki a szerelem köztünk Rékával. Most, hogy már nyíltan együtt vagyunk, még mindig működnek azok
a beidegződések, amelyek a titkolózás időszakában alakultak ki bennünk. Sokáig el kellett rejtenünk az érzelmeinket, ezért beszélek most új életről: rettentő kemény periódus után végre megszabadulhattunk egy csodálatos, de roppant nehéz tehertől.

– Szándékosan álltatok a világ elé szerelmetekkel?

– Nem, váratlanul történt. Úgy pattant ki az ügy, hogy az egyik lapkiadó álnéven írt leveleket és telefonhívásokat kapott, ezekben azt állította valaki, hogy „Réka elhagyja a családját Németh Kristófért”. Ezzel keresett meg minket a szerkesztőség, és döntenünk kellett. Akár vállaltuk, akár nem, ez már hír volt a médiának, és mindenképpen megjelent volna a sajtóban. Anyag volt rólunk bőven, még én is megdöbbentem, hogy mennyi szép közös fotónk van Rékussal. Hozzáteszem, vannak, akik a mai napig különböző összeesküvés-elméleteket szőnek arról, hogy a hírt mi robbantottuk ki.

– Úgy tűnik, nem bánod a sajtókampányt…

– Először azt gondoltuk, hogy aki a leveleket küldte, és robbantott, az a rosszakarónk. De egy idő után, amikor elindult a lavina, és kiadtunk egy sajtónyilatkozatot, rá kellett jönnünk, hogy az a valaki óriási jót tett velünk. Végre kihúzhatom magamat, felszabadultan lélegezhetem, megfoghatom a szerelmem kezét, és tervezhetjük a saját életünket úgy, ahogyan szeretnénk. És ami ugyancsak meglepetés volt számunkra: nagyon korrektül tálalta a média a mi kis sztorinkat. Jó látni, és megtapasztalni, hogy szeretnek minket az emberek és mellettünk vannak.

– Őszintén: azt vártam, hogy panaszkodni fogsz az utóbbi időszak támadásai miatt. Semmi kifogásod nincs így utólag?

– Alapvetően pozitív történetként fogadta mindenki. Réka mindennap elmondja, hogy higgyük el, ami történik velünk, mert ez maga a csoda. És igaza van, még soha nem éltem meg ilyen szerelmet. Volt, amikor úgy gondoltam, az lenne talán a legtisztességesebb és a legkorrektebb, ha érzelmeink ellenére nem dúlnánk fel egy már létező családot, és elengednénk egymás kezét. De akkor is azt éreztem, hogy ha ennyi volt, akkor is olyasvalamiben lehetett részem, amiért érdemes volt megszületni.





– Tulajdonképpen első látásra szerelem a tiétek?


– Tény, hogy hét évvel ezelőtt, az első perctől kezdve különleges kollégái és nagy barátai voltunk egymásnak. Barátok, akik között folyamatosan izzott valami, már az első perctől kezdve. De nekem ott volt a kedvesem, Zsófi, Rékának a férje, Bence, és így négyesben is nagyon jóban voltunk. Az én rajongásom Réka iránt mindig is egyértelmű és látható volt. Együtt sírtunk, együtt nevettünk, aztán egyszer csak rádöbbentünk, hogy többről szól a mi kapcsolatunk, mint barátságról. És mint a filmekben, egy mindent elsöprő csókkal nyert szabad utat magának a szerelmünk. És aztán történt valami szakrális, valami megmagyarázhatatlan: elvesztettünk egy olyasvalakit, aki mindkettőnk számára sokat jelentett: a veszteség hatására a szerelmünk megállíthatatlanul tört előre. Úgy éreztük, hogy a sorsunk eldőlt az égben, és jöjjön, aminek jönnie kell.

– Akkor miért nem vállaltátok az első perctől nyilvánosan is az érzéseiteket?

– Azért, mert féltettük a szeretteinket, és nem akartunk nekik fájdalmat okozni. Inkább szenvedtünk mi. Ráadásul Réka sokkal nehezebb helyzetben volt és van, mint én, mert neki férje és kétéves kisfia van. Nehéz szakaszokon mentünk keresztül, őrlődtünk, és többször azt is elhatároztuk, hogy vége, nem folytatjuk tovább. Pokoli időszak volt, többször is elfogytak a könnyeim, pedig nem szégyellek sírni.

– Mitől szenvedtél leginkább?

– Az okozta a legtöbb kínlódást, hogy azt hittem, Réka nem hozza meg a döntést, mert nincs abban az erkölcsi helyzetben, hogy megtegye. Ő elképesztően tisztességes lány, bennem soha nem lesz kétség vele kapcsolatban. Az, hogy így határozott, és kilépett egy látszólag harmonikus, relatív biztonságos kapcsolatból, hatalmas döntés. Mert ezzel nem csak a saját életét bízta rám, hanem a kisfiáét is.

– Neked sem lehetett könnyű elválni a menyasszonyodtól.
 
– Zsófinak őszintén elmondtam mindent, mert így éreztem tisztességesnek. Bár nem voltam igazán bátor fiú, tulajdonképpen ő kérdezett rá. Réka férjével még nem beszéltem, és idő kell, hogy megtegyem ezt a lépést, mert végül is nagyon tisztességtelen dolgot követtem el vele szemben.

– Nézhetjük más oldalról is, hisz boldoggá teszel három embert…

– …meg remélem, még többet, leendő közös gyermekeinket is. Akárhogy is, veszélyes folyamatot indítottunk el, mert azon túl, hogy ébredés volt nekünk is a kapcsolatunk, másokat is felébresztettünk. A baráti körünkben többen robbantanak, és adnak új esélyt maguknak, mert most ismerték fel, hogy lehet, és kell is boldognak lenni.

– A családotok is így vélekedik?

– Repesően örömteli emberek vesznek minket körül a családban, mert látják, hogy két elmondhatatlanul boldog ember van együtt. Megdöbbentően egyértelműnek tűnik most már minden. Évek óta a legjobb barátok voltunk, szinte mindent tudunk egymásról, és éppen ez okozott valamiféle tudathasadásos zavart a mi közös életünk kezdetekor. Megküzdöttünk érte, a világ legdrágább kincséért: megtaláltuk azt a boldogságot, ami a lényege lenne annak a mesének, amit úgy neveznek: élet. Én most érzem azt, hogy élek.
Exit mobile version