Nincs többé ingyenes orvosi vizsgálat, fizetni kell a kórházi ágyért, a háziorvosnál megnőhet a várakozási idő a sok kötelező adminisztráció miatt, egyes szereket pedig ezentúl akár a szupermarketben is megvásárolhatunk. Kíváncsiak voltunk, a betegek és az orvosok hogyan fogadják a változtatásokat.
Mindenért fizetni kell
Az egyik fővárosi rendelőben tömött sorokkal még nem találkoztunk, de panaszokkal annál inkább. Farkas János (30) például egy hetek óta tartó nátha miatt ment el háziorvosához.
Eddig sem volt jellemző, hogy felkeresem az orvost, de mostantól végképp ritkán fog előfordulni mondja János.
Nem elég, hogy fizetem a tb-t, ezentúl még az orvosnál is ki kell nyitnom
a pénztárcám. Ráadásul az egészségbiztosítási járulék összege is emelkedett, és januártól újra növelni fogják. A változtatásokkal járó adminisztrációról már nem is beszélek.
Azt olvastam, hogy előzetes kalkulációk szerint a vizitdíj és a kórházi napidíj bevezetése nem fogja növelni az egészségügy bevételeit, mert a nyilvántartással járó feladatok miatt felmerülő költség magasabb lesz, mint a befolyt díjak összege. Akkor meg nem igazán értem, hogy végül mire lesz jó az egészségügyi reform. Mi, fiatalok is megterhelőnek érezzük a sok megszorítást, és akkor mit mondhatnak a kisnyugdíjasok.
Van jó és rossz oldala is
Szilágyi Csilla (37) krónikus betegségben szenved, éppen szokásos vérvételére várakozott a fővárosi Rókus kórházban, amikor a véleményéről kérdeztük.
Ha valaki csak alkalomszerűen látogat el az orvoshoz, ki tudja majd fizetni a vizitdíjat mondja Csilla. Számára nem jelent akkora problémát, mint egy krónikus betegségben szenvedőnek.
Szerencsére a törvényhozók azért gondoltak azokra is, akiknek rendszeresen kell járniuk rendelésre, és annyi engedményt adtak, hogy a vizitdíjat éves szinten hatezer forintban maximálták. Az pedig igazán nem sok, legalábbis nekem. Autoimmun betegségem van, emiatt folyamatos ellenőrzésre szorulok, ráadásul nem is egy, hanem többféle szakorvost kell felkeresnem. Csak a Rókus kórházban két-három havonta megfordulok.
A patikatörvényt viszont egyáltalán nem tartom rossz döntésnek. Jó dolog, hogy ezentúl, ha éjszaka megfájdul a fejem, megvehetem a csillapítót egy közeli benzinkútnál is, és nem kell keresgélnem az ügyeletes gyógyszertárat, ahol még pluszdíjat is felszámítanak érte. Nyilván veszélyes is tud lenni ez a szabadság.
De remélhetőleg úgy alkotják meg a szabályokat, hogy ezzel senki se tudjon visszaélni, és hogy az erős hatású szereket továbbra is csak receptre lehessen kapni. A magyar ember amúgy sem szeret tablettát szedni, magamból kiindulva mondhatom, hiszen négyfélét szedek naponta.
Az egészségügy reformját azonban leginkább az jelentené, ha többet foglalkoznának a megelőzéssel. Ha minden munkahelyen lenne szűrés, és az orvosok jobban odafigyelnének ránk, eredményesebbek lehetnénk a betegségek leküzdésében. Például ha a háziorvosom időben felismerte volna a betegségemet, most nem szenvednék krónikus vesegyulladásban.
A cikk folytatását a Maxima 38. számában olvashatjátok!
Most minden olvasónak virágos bross hajdísz!