Ettől még persze az utána állapot lehet sokkal boldogítóbb az előtténél.
Tökélyről azonban nem beszélhetünk, magunk is és sok beavatkozás esetében azok is, akik meztelenül látnak minket, esetleg észre fogják venni, hogy műtéten estünk át.
Elkerülhetetlen csíkok
Hogy ez mennyire szembetűnő, az nagyon változó. Lehet, hogy csak egy pár milliméteres vékony, világos hegről beszélünk, lehet, hogy hosszú, vöröses kidudorodásról. Mindez függ attól, hogy milyen módszerrel, hány vágással végezték a beavatkozást, de bőrünk sajátos regenerálódóképességétől is.
Zsírleszívásnál például egy apró bemélyedés marad, mellnagyobbításnál általában a bimbó mellé rejtik a vágást, itt tehát nincs szembeötlő nyom.
A hasplasztikánál, a mellkisebbítésnél és a mellemelésnél azonban elkerülhetetlenek a csíkok, hiszen itt nagyobb vágás szükséges.
Szike, krém, injekció
Csúnyábban hegesedik a bőre annak, akinél erős a hegtúltengési hajlam. A szélsőséges forma e téren az úgynevezett keloidos heg, amikor az elváltozás kiemelkedő, lilás-rózsaszínes, nagyobb méretű. Ezeket a hegeket nem lehet kimetszeni, mivel nagy az esély arra, hogy az új seb is hasonlóan gyógyul majd, esetleg még nagyobb lesz. Más esetekben azonban segíthet a plasztikai
sebész utólagos vágással. Ha megnagyobbodik a heg, akkor legtöbbször sajnos nem lehet elkerülni a műtétet, más, szelídebb kezelésekkel hiába próbálkozunk.