Harmadszor járok az otthonában, az ódon budai házban, ahol a gyerekkorát töltötte, és ahol most is él, Zoránnal. Itt lakik édesanyja, nagybátyja és a dadája is. És reméli, hogy kislányát is sokáig védik majd ezek a falak és ez a család.
Amikor legutóbb nyilatkoztál nekünk, épp iskolaválasztás előtt álltál, azóta Rozi már másodikos. Végül hogyan döntöttél, hova járatod?
Van itt, a házunk közelében egy iskola, mindannyian oda jártunk. Nemcsak én, de még az anyám és a nagybátyám is. Jó lett volna, ha a lányom is folytatja a sort, de a mai világban annyira fontos az erős képzés, hogy végül két tannyelvű iskolába írattam. Nálam is hangsúly volt az idegen nyelvek ismeretén, Rozi életében viszont már egyenesen elengedhetetlen lesz.
Sokat tanulsz vele?
Ha nem is sokat, de folyamatosan. Tavaly volt egy periódus, amikor több szabadidőm volt, és persze nem akartam azonnal elengedni a kezét, és akkor arra jöttem rá, hogy tanulni kell megtanítanom. Rávezetni arra, hogy rendszer szerint tanuljon, ez volt az én feladatom.
Van türelmed hozzá?
Lett. Mindketten összecsiszolódtunk. Vannak persze csaták közöttünk azóta is. Például arra rávenni Rozit, hogy üljön oda és tanuljon, na, az nem mindennapi feladat! Amikor hazajön, és jelzi, hogy hihetem én, hogy van neki leckéje, de ő most nem fogja megcsinálni, az egészen bizonyos. És akkor jön az anyai szigor, hogy de bizony fogod! Aztán mikor látja, hogy milyen hamar elkészül, persze már nekem ad igazat.
Hogyan tudod összeegyeztetni a hivatásoddal a nevelését? Hiszen a gyerek leginkább délutáni műfaj
Leginkább reggeli műfaj, súlyosan reggeli műfaj! Ez a fél kettőkor kerülök ágyba, de reggel hétkor kipattanok bizony elég megterhelő. Azért mindig felkelek, ugyanis még szándékosan sem tudnék elaludni, annyira erős bennem a kötelességtudat. Bezzeg a lányomat felébreszteni! Megy a hátcsiki meg az udvarlás, meg a könyörgés. De azért van szép oldala is a reggeleknek, kicsit beszélgetünk, tejbegrízt főzök neki, közösen indul a nap.
Régóta tűnődöm én is, vajon miért nem kezdődik a suli kilenckor
De ha folyamatos kialvatlansággal küzdesz, hogyan töltődsz fel?
Mostanában fedezem fel, hogy nem is olyan rövid egy nap. Van időm elolvasni az összes újságot. Mire Rozi hazajön, én már főztem, elintéztem egy csomó dolgot, esetleg a szinkronban is dolgoztam, és még mindig csak délután két óra van. És vedd figyelembe, hogy a gyerekkel töltött idő, bár néha irgalmatlanul fárasztó, nagyon intenzív örömforrás is. Ez tölt fel.
Hányszor játszol mostanában havonta?
Nagyon változó, de körülbelül húsz előadásom van.
És olyankor Rozi
?
Itthon van, és valaki mindig vigyáz rá. Egyébként ebben a házban, csak más-más lakásban él az anyám, a nagybátyámék, a dadám a családjával.
Rozi ahhoz megy be délutánonként, akihez akar. Itt egy kis uzsonna, ott egy kis csevegés, én is ugyanígy nőttem fel. Nagyon szerettem, és a lányom is ugyanúgy élvezi.
Akkor igazán ez a nagy család adja az erődet, nem?
Abban a kivételes helyzetben vagyok, hogy az életemben folyamatosság van. Amit mindig nagyon akartam. Ez a körülöttem élőkön múlik, és persze rajtam is. Függ Zorántól, függ az anyámtól, a családom többi tagjától
A cikk folytatását megtalálod a Maxima 4. számában. Keresd az újságárusoknál!