Tizenkilenc évesen feleségül vette élete nagy szerelme, akit még gyerekként nézett ki magának. Munkakapcsolatnak, majd plátói szerelemnek indult a viszonyod a férjeddel. Hogyan lett belőle házasság?
A Kölyökidőn nőttem fel, ezért Nóra mintha távoli ismerősöm lenne, évfolyamtársam a suliban. Még mindig látom rajta a kamaszos huncutságot, ugyanakkor érett anyaként mesél a gyereknevelés viszontagságairól. Bár először találkozunk, őszintén és érdeklődően fogad, mintha nem is interjút készítenénk, hanem két barátnő fecsegne a budai cukrászdában.
Péter a Kölyökidőnél volt operatőr, ott ismerkedtünk meg, és beleszerettem. Ő is kedvelt engem, de csak úgy, mint a többieket, nem történt köztünk semmi.
Nem is csoda, hiszen ebben az életkorban még számított a köztetek lévő 16 év korkülönbség, nem? Ráadásul, ahogy számolom, te kiskamasz voltál, ő meg már közel járt a harminchoz. Mit szóltak a szüleid a választottadhoz?
Édesanyám előtt sem volt titok, hogy vonzódom Petihez, de nem zavarta. Sőt, nagyon tetszett neki, ahogy Peti bánt velem. Hagyta, hogy lecsillapodjon bennem a kiskamasz énem. Amikor aztán véget ért a közös munkánk, évekig nem találkoztunk, de nem vesztettük egymást szem elől. Mindig azzal viccelődtem, hogy majd szeretnék a koszorúslánya lenni. Ezzel
az indokkal időről időre felhívtam, hogy na, mikor megyünk már az esküvődre.
Kicsi ez a szakma, úgyhogy mindig tudtam, kivel van éppen együtt. Elmúltam tizenkilenc, amikor újra találkoztunk.
És pár hónapra rá összeházasodtatok. Egy év múlva jött a lányod, majd a fiad. Nem volt gyors a tempó? Jutott elég időd arra, hogy kiéld magad, mielőtt anya lettél?
Ha két ember összetartozik, akkor mire kellene várni? Nincs hiányérzetem. Már az óvodától fogva mindig szerelmes voltam, szükségem van érzelmi töltésre, hogy érezzem a bizsergést, hogy valakit szerethessek, és engem is szeressenek. Tehát azért akadtak romantikus kalandjaim. Ha meg a bulizásokra gondolsz, azokból is jutott, és amikor kedvem van, most is bármikor elmehetek. Például éppen ma este találkozunk a kölyökidős barátokkal. Nagyon összetartó társaság.
A mi helyzetünk nagyon más volt akkor, mint a mai gyerekszínészeké. A Kölyökidőben sosem estek hasra tőlünk, nem kezeltek sztárként minket. Anyukám orvos, apukám pedagógus, semmi ismeretségünk nem volt ehhez a szakmához. Ahhoz a feltételhez kötötték a tévézést, hogy kitűnő tanuló legyek, úgyhogy rendesen jártam iskolába. Nem voltunk magántanulók. Nem gondoltuk magunkat másnak, nekünk a színészet jelentette
a különórát. Más gyerekek sokkal több energiát fektettek a sportba vagy a zenébe, mint mi a forgatásba és a színészkedésbe.
Visszatérve a családodra. Mi volt a legnehezebb az anyaságban?
Mindig is vágytam az anyaságra. Ha tizenhárom évesen kérdezel meg, akkor is azt mondtam volna, hogy szeretnék már anyuka lenni. Kiskoromtól imádtam
a gyerekeket, állandóan körülöttük voltam, és arra gondoltam, milyen jó lesz, ha egyszer anya leszek. Persze mielőtt Petivel
összejöttünk, még úgy terveztem, hogy a babavállalás előtt jó lenne befejezni a főiskolát, de hát nem így alakult.
Átgondolt döntés volt ez részünkről, hiszen Peti addigra már megteremtett mindent otthont, egzisztenciát, anyagi hátteret , ami egy gyerek biztonságos felneveléséhez kellhet. Sokat megadhattunk a kicsiknek. Nekem igazából tényleg csak a gyereknevelés volt a dolgom éveken át, minden más alól mentesítettek. Ha mégis nehezebb időszakot kellene mondanom, az a harmadik évvel jött el, amikor kezdtem úgy érezni, hogy csak a gyerekekről szól az életem, és ez nem elég. De szerencsére ez is hamar megoldódott, mert éppen akkor hívtak vissza
játékot vezetni a tévéhez.
A cikk folytatását megtalálod a Maxima legújabb számában. Keresd az újságárusoknál!