„Egészen más arcát mutatja nekem a világ”

nlc | 2007. Június 13.
Tavasszal költöztek nagyobb lakásba, nemrég fejezték be a felújítását. Még festékillatú a levegõ, a szobák szép, élénk színeket kaptak, a konyha zöld, ez Eszter kedvenc színe. A színésznõ egymaga fogad minket.

Édesanyja a közelben lakik, ő vigyáz Zsigmondra a címlapfotózás hosszú órái alatt. Fél kettőre jönnek majd haza ebédelni, és akkor egy közös kép is készülhet Eszterről és fiáról.

– Mielőtt fiad született, az egyik legfoglalkoztatottabb fiatal színésznő voltál. Mostanában viszont alig hallhattunk rólad. Babázol. Egy keveset dolgozol is?

– Havonta körülbelül tíz este állok színpadon. Ennyi kell, mentálisan kicsit felfrissülök, más emberekkel találkozom, így éppen megfelel nekem. A nap nagy részét a kisfiammal töltöm, ezért biztosan nem sínyli meg, ha este néha dolgozom. Már a kezdet kezdetén úgy szoktattam Zsigmondot, hogy azt is elfogadja, ha éppen nem én fektetem le, hanem anyukám vagy a párom.
A mi szakmánkban elég sűrűn előfordul az ilyesmi, de az ő számára ez az élet rendje.





– Napközben, amikor vele vagy, mit szoktatok csinálni? Elvitted például már színházba?

– Egyéves koráig túl picinek találtam, inkább mostanában kezdünk kimozdulni. Játszótér, játszóház, nézegeti a többi gyereket. Voltam már vele színházban is, kimondott babaelőadáson. Az vicces volt, ugyanis látvány ide, zene oda, öt perc alatt elaludt. Meg is fordult a fejemben, hogy neki talán nem a színház lesz az élete…

– …vagy nem szokatlan neki a környezet. Sokat álltál pocakosan színpadon?

– Nem, viszonylag keveset. Öt hónaposan volt az utolsó előadásom.

– Akkor esetleg azt érzi, hogy ez az édesanyja világa…?

– Á, szerintem a túl sok inger elől menekült alvásba.

– Szeretsz játszóterezni? Odakuporodni a homokozó szélére, mint a többi anyuka…

– A játékok helyett egyelőre a faháncs és a kavics köti le Zsigmondot. A föld, az anyagban való turkálás – ezt élvezi. Én leginkább azzal foglalkozom, hogy mindent kikotorjak a szájából, amit éppen bekapott. Azért ha néha felpillantok, érzékelem, hogy ez egészen új közege az életemnek. Ott van a többi fiatal anyuka, figyelgetem őket, olyan helyesek, ahogy terelgetik a sajátjukat. Az elmúlt évekhez képest egészen más arcát mutatja nekem a világ, és ezt jó megélni.

– Mifélét?

– Olyan korán, mint amikor most kelek, régebben még csak egyik oldalamról fordultam a másikra. Sokáig tartott az este, az előadás végén összejöttünk a kollégákkal, nemcsak korhelykedni, de beszélgetni. Ma – rohanok haza, hiszen fél tizenegykor már majd leragad a szemem, cserébe viszont
rácsodálkozhatom a reggelekre Misivel.





– Misi vagy Zsigmond? Mindkét nevét mondtad már, valójában melyiken nevezitek?

– Elsőként a Misire figyelt fel, és a szüleim is inkább ezt használják. Aztán vettem észre, hogy hirtelen túl sok Misi termett körülöttünk, és megijedtem. Lehet, hogy tucatnevet választottunk?! Nekünk, az apukájával nagyon tetszik a Zsigmond is, leginkább persze Csibuskának és mindenféle babanéven szólítjuk.

– Baba és munka, elég kereknek tűnik így az életed. Nem hiányzik semmi belőle?

– Amiben nagy lemaradásunk van, az a kettesben töltött idő a párommal. De ezzel is hogy jártunk! Szilveszterkor megszerveztük, hogy anyukámnál alszik a fiunk, mi meg kimozdulunk. De hamar elfáradtunk, már éjfélkor itthon voltunk, a baba meg házon kívül, és olyan elhagyatott volt nélküle a lakás. De azért tudatosan eljárkálunk, színházba, buliba, nem gubózunk be. Csak rossz érzés arra érkezni, hogy üres a kiságy.

– A házasságodra hogyan hatott Zsigmond érkezése?

– Mi nem házasodtunk össze, de úgy érezzük, hogy a közös gyermek erősebb minden más kötésnél vagy házasságlevélnél.

– Szerinted jókor jött a baba?

– Erre nincs recept. Az biztos csak, hogy nagy pillanat volt. A felnőtté válás kapuja. Húszévesen nem lettem volna készen rá. Persze így, harminc felett nyilván nagyobb biológiai kockázatot vállaltam, de ez nem tudatos döntés volt, így alakult az életem. Leginkább abban érzem a hátrányát, hogy már nem vagyok annyira rugalmas, nehezebben alkalmazkodom. Már-már a rigolyás szót használnám arra, ahogy váratlan helyzetekben viselkedem.
És kényelmes vagyok: inkább lemondok akármiről, hogy megóvjam a nyugalmunkat.

A cikk folytatását megtalálod a Maxima legújabb számában.
Keresd a Maximát a 12 színes szemhéjfestékkel, korlátozott számban, mindössze 315 Ft-ért!

Exit mobile version