300 ezer forintos büntetés a strandon

nlc | 2010. Június 08.
Közel 300 ezer forintnyi összegre büntetett az olasz rendőrség egy turistát a jesolói strandon, mert hamisított Louis Vuitton-táskát vásárolt egy illegálisan kereskedő afrikai árustól.

Idén nyáron ez volt az első eset, hogy büntetést szabtak ki a szigorú szabály megsértéséért.
A lesben álló rendőrök először megvárták, amíg a nő nyélbe üti az üzletet a szenegáli árussal, és kifizet neki hét eurót a táskáért, majd közbeléptek. A 65 éves osztrák turista azzal védekezett, nem tudta, hogy jogszabályba ütközik, ha hamisított terméket vásárol.

A Corriere della Sera című olasz napilap cikke szerint a nő “dührohamot” kapott, amikor közölték vele, hogy büntetést kell fizetnie.

“A turisták azt hiszik, szívességet tesznek ezeknek az árusoknak. Valójában azonban csak azokat a bűnszervezeteket támogatják, amelyek ezeket az embereket kizsákmányolják” – kommentálta az esetet Jesolo város biztonsági kérdésekben illetékes képviselője.

Hozzátette, hogy egész nyáron továbbra is nulla tolerancia lesz érvényben az illegális kereskedelemmel szemben.

 

Exit mobile version