Színtelen hölgyből huncut nagyi

Lakatos Márk | 2012. Március 05.
Az újpesti nagymama egészen a mennyországban érezte magát, miután Lakatos Márk kezelésbe vette és egy teljesen új külsőt varázsolt neki.
Nézd meg Márk korábbi átalakításait!

Emma nagyon édes hölgy. Amikor megérkezett a szalonba, azonnal láttam, hogy kétségbe van esve, jobbra-balra néz, folyamatosan harapdálja a szája szélét és nem mond semmit. Az arcáról valami borzasztó nagy feszültséget lehetett leolvasni. Árulkodott az is – ahogyan a before fotókon jól látszik –, hogy a keze ökölbe van szorítva. Próbáltam kitalálni, hogy miről van szó, végül kibukott belőle, hogy a párja megmondta neki, a haját nehogy levágassa. Természetesen egy embernek az adottságaihoz képest sok minden jól állhat, de hogy mi az, amivel ő együtt tud élni, és mi az, amit a kedvese is el tud elfogadni, már más kérdés. Mivel szerettem volna, hogy a végeredmény olyan legyen, aminek Emma és a párja is örül, ezért maradtunk egy olyan hosszúságnál, amitől megnyugodott, és onnantól simán ment a dolog. A Wella Koleston Perfect egy világosszőke árnyalatát választottam, ami szépen feldobta Emma arcszínét is.

További fázisfotókért kattints a képre!


Visszafogott smink a nyerő

Emma bőre száraz és kissé faks, ezt állapították meg a Clinique szakemberei. A Clarifying lotion tonik gyengéden eltávolítja az elhalt hámsejteket, így a bőr fellélegzik és ragyogóbbá válik. A ReapirWear termékcsaládja láthatóan halványítja a ráncokat, és emellett még hidratálja is a bőrt. Nagyon visszafogott, finom sminket álmodtam meg Emmának: lágy csokoládébarna szín a szemhéjakra, barna szemkontúr, kevés narancsos arcpír, az ajkakra pedig egy kis gyöngyházfényű rúzs, ennél több nem is kell!

Két kisunokája mellett Emma legtöbbször praktikus, kényelmes holmikba bújik, a körömcipő ismeretlen viselet neki. Persze előfordul, hogy valaki egyáltalán nem hord magas sarkút, de én azt gondolom, hogy akár 60 évesen is meg lehet tanulni magas sarkúban járni, ráadásul nem kötelező 15 centin egyensúlyozni. Erzsébet királynő is kiválóan tud menni az 5 cm-es kis kockasarkakon, 85 évesen. Ahogy egy centimétert is elemelkedünk a földtől, onnantól kezdve a egyre megfeszül a fenekünk, a combunk, egyenesedik ki a derekunk és a hátunk. Hölgyeim, aki azt szeretné, hogy formásabb legyen a lába, a feneke, egyenesebb a tartása, igenis áldoznia kell érte – még ha csak 5 centit is!

További fázisfotókért kattints a képre!

Boldogság tűsarkakon

Nagyon jó élmény volt számomra, hogy Emma, aki egy idősebb hölgy, borzasztóan vagányan viselte a ruháit, kitűnően lehetett öltöztetni még akkor is, ha nem adtam rá kikericssárgát vagy lilát. Emma igazi nyár típus, így a szürke árnyalatai is fiatalosan és frissen állnak neki. A térdig érő Lauren Vidal-ruha előnyösen takarja az alakot, a csillogó nyaklánc és a mellrésznél található rafinált megoldás pedig a dekoltázst hangsúlyozza. A szetthez egy pöttyös leggings és egy magas sarkú fűzős bakancs is járt, ezen szokta Emma a magaslati levegőt. Ezután következett csak az igazi kihívás: egy gyönyörű, 10 centi magas bordó bokacsizma! Emma először kicsit bizonytalanul lépkedett benne, de a fotókon már magabiztosan pózolt. A bordó rojtos Lauren Vidal-szoknya és a szürke zakó együttesen kiválóan ellensúlyozza az almákra jellemző testalkatot, a sok-sok karkötő és a tarka sál pedig tovább fokozzák a fiatalos hatást. Emma, tíz évet bátran letagadhatsz, de a magassarkút se felejtsd!

 
1. szett

Ruha – Lauren Vidal
Leggings – Lauren Vidal
Nyaklánc – Lauren Vidal
Cipő – Stradivarius

2. szett

Bordó szoknya – Lauren Vidal
Szürke zakó – Lauren Vidal
Bordó bokacsizma – Ballin
Sál – Mango
Szürke pulóver – Lauren Vidal

 

Exit mobile version