Háború Tündérországban – Megjelent Koncz Zsuzsa új albuma

Koncz Zsuzsa | 2013. November 15.
Tündérország címmel jelent meg Koncz Zsuzsa új, a stúdióalbumok sorában 38. lemeze, mely szövegében és hangzásában is kivételes, ugyanakkor mégis hű marad közönségéhez.

Vajon hány magyar énekes vagy zenekar mondhatja el magáról, hogy lengyelek üzennek neki a Facebook-oldalán arról, mennyire tisztelik és csodálják a hangját, vagy hogy Németországban is fogalommá vált? Az egykori „gézengúzból” igazi példakép lett, akinek dalain már generációk nőttek fel.

Az új album azonban a korábbiakhoz képest helyenként mégis szélsőséges lett. „Azon kaptam magam, hogy amiként halad az idő, és a körülöttem kavargó világ radikalizálódik, én is élesebben fogalmazom. Néhány évvel ezelőtt még féltem Tóth Krisztina Repülő című mély, drámai versétől, de valószínű, hogy József Attila Világosíts föl című költeménye is csak a privát lelkemhez szólt. Mostanra lettem kész arra, hogy elénekeljem ezeket” – vallja a művésznő.

Az album másik különlegessége az a két Cipő által megzenésített vers is, melyek tulajdonképpen a lemez ötletét adták. „Tudtam, hogy ezt a két dalt, mely Cipőtől nálam maradt, el kell juttatnom az igazi címzettekhez, a közönséghez. Nehéz, felelősségteljes örökség ez nekem” – mesélte az énekesnő a Republic márciusban elhunyt frontemberének szerzeményeiről.

Emellett az albumon helyet kap például a Koncz Zsuzsa által sokszor énekelt, lemezen azonban korábban meg nem jelent Lehetett volna című dal is, továbbá többek között Bródy János és Müller Péter Sziámi versei. A zenéket Tolcsvay László, Illés Lajos, Maróthy Zoltán és Gerendás Péter szerezték, Závodi Gábor két dalt, Bornai Tibor és Lerch István pedig egy-egy számot zeneszerző-szövegíróként jegyez az albumon.

„Lassan és kétségek között indultunk, de a felvételeket végül már szinte eufóriában fejeztük be” – mondta a művésznő, aki úgy véli, fontos szerepet kap életművében a Tündérország.

Az új album már kapható a Hungaroton Zeneáruházban, az iTuneson és a fontosabb lemezboltokban, míg élőben először 2014. március 14-én, a Budapesti Sportarénában rendezendő jubileumi nagykoncerten lesz hallható.

Exit mobile version