Ezért a kaméliaolaj a japánok szépségelixírje

nlc | 2018. Április 27.
Kínai teaolajnak is hívják a növényt, amelynek leveléből teát készítenek, magjából pedig értékes bőr- és hajápoló olajat nyernek ki.

Az egzotikus olajat Japánban és Kínában évszázadok óta ismerik és használják különféle szépségápolási célokra, nem véletlenül. A növény magjából hideg sajtolással előállított nedv igazi folyékony arany, amelyet szerencsére már a nyugati szépségipar is felfedezett és egyre több készítményhez felhasználják jótékony tulajdonságai miatt.

Kamélia virágja és a növény magjai, amelyből az értékes kaméliaolajat nyerik (Illusztráció: thinkstockphoto)

Természetes antioxidánsokban gazdag, tartalmaz A-, B-, C- és E-vitaminokat, valamint polifenolokat is. Mint tudjuk, az antioxidánsok a tudomány jelenlegi állása szerint a leghasznosabb eszközeink a bőr öregedése elleni harcunkban, így a kaméliaolaj is értékes összetevőnek számít minden bőrápolóban.

Bőrünk hidratálásában is segítségünkre lehet, a pattanásos bőrűek számára pozitívuma, hogy nem komedogén, vagyis nem tömíti el a pórusokat. Kedvező tulajdonsága, hogy védi bőrünket a káros hatásokkal, így az UV-sugárzással szemben is – persze ez nem azt jelenti, hogy egy magas faktorszámú fényvédő erejével bír, de mindenképp pozitív, ha az egyes összetevők ereje összeadódik egy készítményen belül.

Kamélia növény magja, valamint az abból előállított olaj (Illusztráció: thinkstockphoto)

Nemcsak a bőrápolásban, hanem a haj- és körömápolás terén is hasznos összetevő a kaméliaolaj, ugyanis táplálja, erősíti azok szerkezetét. A könnyen letöredező körmök meghálálják, ha pár cseppet rendszeresen beledörzsölünk, körmeink fényesebbek, erősebbek lesznek és a körömágy bőrét is puhítja.

A hajápolás terén a száraz, törékeny, fénytelen haj számára megfelelő készítményekbe kerül rendszerint kaméliaolaj, amelynek használatától hajszálaink újra fénylővé, élettel telivé válnak és erősíti is a hajhagymákat. A természetes göndör haj simább, puhább, kezelhetőbb lesz segítségével, de ne feledkezzünk meg a fejbőrre gyakorolt pozitív hatásairól sem. Hajápoló készítmények esetén segíti azt is, hogy a többi, a fejbőr egészségét szolgáló hatóanyag a bőrbe jusson.

Érdekesség, hogy a kaméliaolaj hajápoló tulajdonságaiért még maga Coco Chanel is rajongott, aki hű felhasználója volt egész életében. A tavaszi-nyári időszakban nekünk is érdemes egy próbát tenni vele, hiszen még a normál hajszerkezet is könnyen sprőddé válhat egy enyhe záporesőtől, nem beszélve a strandvíz „áldásos hatásairól”, amely ellen szintén hasznos, ha megfelelő összetevőjű hajápolókat használunk. A sampon mellett érdemes legalább ilyenkor balzsammal, ápoló olajokkal bővíteni a repertoárt, hogy a végén ne a fodrász ollója legyen az egyetlen, ami megoldja a helyzetet.

A hajápoló újdonságok között is találhatunk kaméliaolajat tartalmazó készítményeket, ilyen a Garnier új, Botanic Therapy családja is, amelyben a normál és száraz, fénytelen hajra kifejlesztett készítményekbe került belőle a szintén hasznos argánolaj társaságában.

Garnier – Botanic Therapy termékcsalád, Kaméliaolajjal és argánolajjal normál és száraz, fénytelen hajra

Exit mobile version