Hatásos látványvilág
Ha nem ismerném a márkát, akkor is elárulná magát első pillantásra. Itt kérem nem egy drogériás krémecskéről van szó, hanem egy ízig-vérig presztízsmárka arcápolójáról. A Maria Galland Crème Hydratante Intense 96 tégelye üvegszerűen áttetsző, erős, letisztult formavilágával és a márkára jellemző minimál designnal együtt határozottan mutatós. Hiába, Párizsban tudják, mi a sikk és az elegancia.
A látvány mellett azonban a praktikum sem sikkadt el, annak érdekében ugyanis, hogy ne ujjunkkal kelljen a krémbe nyúlkálni – így abba ne kerüljön szennyeződés –, egy pici spatulát is rejt a csomagolás. Ez úgy lett kialakítva, hogy az utolsó cseppig felhasználhassuk a krémet.
Éjjel vagy nappal?
A hidratálókrém nem akármit ígér, hanem azt, hogy nappali és éjszakai krémként egyaránt használhatjuk. Ez pedig merész vállalkozás, hiszen míg éjjelre egy testesebb krémet is bátrabban feltehetünk, hogy annak hatóanyagai szépen dolgozzanak reggelig, úgy egy nappali krém esetén már fontosabb, milyen az állaga.
Gyorsan felszívódik? Hagy nehéz érzést? Vajon fogunk tőle csillogni T-vonalban? A villámválasz, hogy igen, nem és nem. De nézzük a hatását részletesebben is.
Bő egy hete használom a krémet, ez idő alatt a reggeli és esti hidratálásnál is ezt tettem fel. Bőröm enyhén dehidratált, zsírosodásra hajlamos, könnyen és gyorsan csillogni kezd, ha túl nehéz krémet kap. Szerencsére a Crème Hydratante Intense 96 nem okozott ilyen problémát. Bár állaga közepesen sűrű, krémes, nagyon könnyen eldolgozható és villámgyorsan beszívódik a bőrbe, ragacsos utóérzet nélkül.
Ugyanannyit tettem belőle este, mint megszokott hidratálókrémemből (sokat), de reggelre sem lett csúszós a bőröm, illetve ami engem még inkább meglepett, hogy nappal, fényvédőkrém alatt használva sem éreztem (és láttam) soknak T-vonalban sem. Nem csillogott miatta jobban az arcom, sminkelni ugyanúgy tudtam rá, mint máskor. Úgy érzem arcom kellemesen puha, ápolt, hidratált képet mutat. Ugyan egy-egy összetevője enyhén komedogén hatású, pattanásokat nem okozott, pedig sajnos meglehetősen hajlamos vagyok rájuk.
A krém hétféle hidratáló összetevőt és háromféle antioxidánst is tartalmaz, valamint a bőr számára hasznos E- és A-vitaminokat is. Ezek mellett bőrpuhító, bőrnyugtató emolliensekből is szép számmal került bele, sőt még kémiai fényvédők is szerepelnek az összetevőlistában, bár ezek ereje inkább csak kiegészítheti egy plusz fényvédőkrém hatását.
Illata visszafogott, púderes krémillat, az az igazi, klasszikus fajta; nem tolakodó, sokkal inkább elegáns. Nagyon jól kitalálták hozzá, passzol a krémhez, a megjelenéséhez, a státuszhoz, amit képvisel.