Furcsa növény a pipacs. Nem szereti a tápanyagban gazdag, megművelt földeket, de csodálatosan virágzik az árok szélén. Nem lehet csokorba gyűjteni, koszorúba fonni, mert azonnal lehullanak a szirmai, és bár a színe különlegesen ragyogó, nem elég stabil ahhoz, hogy ruhát fessünk vele – illata pedig egyáltalán nincs. Ráadásul belőle készül az ópium is. Más kérdés, hogy nagyon nem mindegy, milyen pipacsból akar az ember kábítószert nyerni, mert abban, amit Európában lehet találni, nem túl sok ópiát van. Ez persze a történelem során soha nem zavarta meg az embereket abban, hogy megpróbálják kihozni belőle a maximumot.
Az első mákszemek
Hatezer éves német sírokban találták meg az első mákgubók maradványait. Ez alapjaiban fejre állítja azt az elméletet, miszerint Ázsiából érkezett volna hozzánk a virág. Itt van ez már Európában az idők kezdete óta – erről tanúskodnak a mítoszok, a szobrok és az ősi orvosi iratok is. Merthogy a mákot nemcsak szépsége miatt imádták az emberek, hanem azért is, mert olyat tudott, amit semmilyen más növény: csillapítani a fájdalmat.
Kettőszázötven-féle pipacs létezik. Bár elsősorban pirosnak ismerjük, van lila, rózsaszín, kék és fehér változata is. Ha bármelyiknek is megkarcoljuk a gubóját, fehér tejnedv szivárog belőle, ami kisebb-nagyobb erejű kábító hatással bír. Régen ezért főztek a mák gubójából teát, amit mákonynak neveztek – ezzel altatták el a sírós kisbabákat és a fájdalomtól kínlódó betegeket.
Pipacs (Papaver rhoeas) virágzik a Nógrád megyei Sóshartyán közelében (Fotó: MTI/Komka Péter)
27 ezer különféle virágot ismerünk, de a pipacs az egyetlen, amelyből kinyerhető a világ legerősebb természetes kábítószere: a morfiumot tartalmazó ópium. A sokféle különböző színű és fajtájú pipacs közül pedig egy van csak, amelyben ez igazán magas koncentrációban található, ennek latin neve Papaver somniferum, azaz álomhozó. Az elmúlt évszázadok során háborúk tucatjai törtek ki érte, emberek milliói haltak meg miatta, és a harc még ma sem ért véget. Bár ma már rengeteg szintetikus altatószer létezik, az ópiummákot ma is kétszer akkora területen termesztik, mint az étkezési mákot (a legtöbbet egyébként Afganisztánban).
Mákos kalács
Nálunk Magyarországon kedvelt édesség a mákos tészta, kalács, rétes, a világ más országaiban azonban bizony gyanúsan néznek arra, aki mákot keres a boltban. Bár maga a mák nem tartalmaz kábulatot okozó anyagokat, a gubó, amelyben megterem, az idők kezdete óta misztikus növénynek számít: édes álmot hoz a fogyasztóira, ezért a legtöbb kultúrában csak bizonyos emberek számára volt megengedett a használata. Az ókori görögöknél például csak a papok, varázslók és az olimpiai sportolók fogyaszthatták: azt gondolták, hogy emberfeletti erőt ad. De pipacs volt a jelképe Déméternek is, aki a termékeny föld istennője volt, hiszen egyetlen mákgubóból akár húszezer mákszem is kihullhat.
Ókori legendák
Egyiptomban úgy vélték, a pipacs az istenek ajándéka, mert a fogyasztója betekintést nyerhet általa a túlvilágba. A legenda szerint maga Ízisz istennő készítette az első adagot, hogy fia, Rá szenvedéseit enyhítse, bőszen használták hát mindenféle kín ellen a fejfájástól a komoly fájdalmakkal járó sebesülések kezeléséig, a belőle készült főzetet pedig speciális, mákgubó alakú edényekben tárolták. (A maradványok szerint a kesernyés ópiumot mézzel és borral vegyítették.) Mákgubókat gyereksírokban is találtak: már akkor is tudták, hogy a nyugtalan gyerekek meggyógyulnak tőle, azt viszont még nem, hogy fogyasztása károsítja az elmét, és akár halált is okozhat. Tutanhamon sírjában több pipaccsal díszített tárgyat találtak: karkötőt, amulettet – valószínűleg az ifjú király, aki több komoly betegségben szenvedett, rendszeres ópiumfogyasztó lehetett.
Receptre kapható kábulat
A korai keresztények mást láttak ebben a virágban, mint elődeik: úgy tartották, hogy Krisztus kifröccsenő véréből jött létre a keresztre feszítéskor a Golgota-hegyen, ezért gyakran megfestették. Fájdalomcsillapító hatását ugyanakkor nem kedvelték: úgy vélték, hogy minden szenvedés Isten akaratából történik, amit nem szabad az embernek megszüntetnie. Szenvedett hát egész Európa egészen a 16. századig, amikor az arab orvosok újra megismertették vele a virágot. A vallási korlátozások nélkül pedig az ópiumfogyasztás terjedése ekkor már megállíthatatlan lett: Heine, Keats, Oscar Wilde, Charles Dickens, Csáth Géza mind az ópium rabjai lettek, és képtelenek voltak szabadulni a kábítószer okozta mámortól. Ráadásul kezdetben senki nem tudta, milyen addiktív is ez a szer – Angliában például a 19. század végéig az orvosok a menstruációs görcsöktől az álmatlanságon át a fejfájásig mindenre „laudánumot” írtak fel, ami nagyjából ugyanazon recept alapján készült, mint amit annak idején a fáraó is fogyasztott: kis ópium, kis bor és illatos fűszerek.
A harcban elesettek emlékére
A pipacsvirág törékeny szépsége számtalan festőt, költőt megihletett az évszázadok során, de egyik műnek sem volt olyan óriási hatása, mint annak, amit John McCrae alezredes írt az első világháborúban elesett angol katonák emlékére. A heteken át tartó csaták miatt letaposott mezőkön hatalmas, lángvörös pipacsok nyíltak – és színük a katonákat megölt társaik vérére emlékeztette.
Virágzó pipacsok a müncheni Botanikus Kertben (Fotó: MTI/EPA/Sven Hoppe)
A vers pillanatok alatt népszerű lett, a pipacs pedig az első világháborúban elhunyt hősi katonák jelképévé vált, amelyet Angliában azóta is minden ősszel a kabátjukra tűzve viselnek az emberek. Évente 40 millió darabot adnak el belőle, a befolyt összegből pedig a hadirokkantakat és az elesett katonák családját támogatják. Vannak egyébként más színű pipacskitűzők is: a lila pipaccsal a háborúban elesett állatokra lehet emlékezni, a fehér pedig a békét szimbolizálja, jelezve, hogy viselői úgy vélik, nem kellene a háborúra mint valami dicsőséges dologra gondolni.