75 évesen is újracsinálná ikonikus Playboy-címlapfotóját Dolly Parton

B.Esz. | 2020. Március 09.
Dolly Parton titka saját bevallása szerint: jó fények, jó smink, jó orvosok.

A címlap 1978-ban készült a legendás countryénekesnőről, aki 40 évvel később simán újrafotóztatná magát a magazinban. A 74 éves híresség rengeteg kedves emléket őriz a fotózásról, de annak idején nem volt hajlandó meztelenül pózolni a magazin számára. Most egy show-műsorban vetette fel, hogy szívesen belemenne újra egy címlapfotózásba, kérdés, hogy a magazin is legalább ennyire lelkes lesz-e.

Dolly Parton túl a hetvenen is simán a kamerák elé állna pőrén (Fotó: Getty Images)

Az énekesnő szerint ugyanis a mellei ugyanazok. „Olyan vagyok, mint egy rajzfilmfigura, a rajzfilmfigurák pedig nem öregednek” – mondta el önironikusan Dolly, aki szerint 90 évesen is ugyanígy fog kinézni, csak még vastagabb lesz a sminkje, és még tornyosabb a haja.

Parton volt az elsőcountry énekes, aki szerepelt a Playboy címlapján. Sosem titkolta, hogy fiatalos megjelenését a plasztikai sebészeknek köszönheti. „Mindig azt mondom, jó megvilágítás, jó smink, jó orvosok” – jegyezte meg viccelődve Dolly.

Dolly Parton 1978-ban a Playboy címlapján (Fotó: Getty Images)

(via)

Aktuális cikkeink Playboy-nyuszi témában:

Exit mobile version