1888-ban egy Alexandre Godefroy nevű francia fodrász egy masszív, sisakszerű, szelepekkel ellátott burát csatlakoztatott egy cső segítségével egy gáztűzhely levegőnyílásához. Ezzel feltalálta a hajszárítót. Nagyjából akkoriban jelent meg a piacon az úgynevezett Thermicon is, mely lényegében egy kerámiából készült, zárható palack és egy hajkefe kombinációja volt: a belsejébe forrásban lévő vizet töltöttek, majd az így felforrósított kefét húzogatták a hajban, hogy gyorsabban száradjon.
Az első, Godefroy-féle hajszárító
A Thermicon (Fotó: SSPL/Getty Images)
Az első elektromos, kézi hajszárítót az örmény származású Gabriel Kanzajian tervezte a XX. század elején. A találmányt 1911-ben szabadalmaztatta az Egyesült Államokban, ám még közel egy évtizednek kellett eltelnie, hogy a kézi hajszárítók a kereskedelmi forgalomban is elterjedjenek. A masinát magazinok és házaló kereskedők népszerűsítették, ám korabeli darabok messze nem voltak tökéletesek, sem biztonságosak. A teljesítményük mindössze 100 watt volt (a mai hajszárítóké 2000 watt is lehet), fémből készültek, a súlyuk emiatt nagyjából 2 kiló körül járt, ám ami sokkal nagyobb baj volt, hogy számos túlmelegedéses és áramütéses balesetet okoztak.
Az első, fémből készült kézi hajszárítók egyike az 1920-as évekből (Fotó: Wikipedia)
Sol hajszárító az 1920-as évekből (Photo by SSPL/Getty Images)
A gyártók persze már abban az évtizedben is igyekeztek egyre könnyebb és biztonságosabb modelleket fejleszteni. A fémet más anyagokkal, így például fával és bakelittel próbálták kiváltani. A hajhigiénia egyre nagyobb hangsúlyt kapott, a hajmosás gyakoribbá vált, amivel persze a sampongyártók is jól jártak. A hajszárítók elterjedése a frizuradivatra is hatással volt, népszerűvé vált többek között a bubifrizura, melyet otthon is egyszerűen be lehetett szárítani.
A General Electric Company "Magnet" hajszárítója nagyrészt fából és bakelitből készült (Fotó: Universal History Archive/Universal Images Group via Getty Images)
A Bylock Electric Ltd bakelit hajszóárítója (Photo by SSPL/Getty Images)
A kézi hajszárítók mellett ugyanakkor – főképp a hajszalonokban – népszerűek maradtak Godefroy eredeti találmányának déd- és ükunokái. Méghozzá mind kacifántosabb, sőt olykor egészen bizarr küllemet öltve…
Sapkás hajszárító 1930-ból (Fotó: Imagno/Getty Images)
A korai űrfilmbe illő Supreme Pedestal hajszárító 1932-ből (Fotó: Miller/Topical Press Agency/Getty Images)
Fodrászat Moszkvában, 1933-ban (Fotó: Emil Strassberg/ullstein bild via Getty Images)
Ez az 1934-ben bemutatott masina nagyon hasonlított az évtizedekkel későbbi fodrászburákhoz (Fotó: J. A. Hampton/Topical Press Agency/Getty Images)
Ez a dizájn a kézi hajszárító és a bura előnyeit igyekezett egyesíteni (Fotó: Austrian Archives/Imagno/Getty Images)
Ezt a modellt egy londoni szakkiállításon mutatták be 1935-ben (Photo by Imagno/Getty Images)
Sisakos hajszárító a harmincas évekből (Fotó: Imagno/Getty Images)
A kézi hajszárítók piacán az ötvenes-hatvanas évek hoztak újabb érdemleges áttörést, amikor is könnyű műanyag házat és egyre fejlettebb motorokat kaptak. Mindezeken felül pedig még olcsóbbak is lettek.
Műanyag házzal ellátott hajszárító 1955-ből (Fotó: Chaloner Woods/Getty Images)
(Fotó: Chaloner Woods/Getty Images)
(Fotó: Keystone/Getty Images)
Az ötvenes évek elején felkapottá vált a kézi hajszárító és a fodrász bura bizarr „szerelemgyereke”, a hajszárító sisak is.
Haszárító sisak 1951-ből (Fotó: Wikipedia)
(Fotó: Wikipedia)
A fodrászatokból pedig továbbra sem tűntek el a burák, sőt. A hatvanas évek jellegzetes méhkas-frizuráinak elkészítéséhez szinte elengedhetetlenül szükségesek voltak. Míg korábban ezek a gépek is jellemzően fémházzal készültek, lassacskán itt is átvette az uralmat a könnyebb és olcsóbb műanyag.
Bura alatt (Fotó: Debrocke/ClassicStock/Getty Images)
(Fotó: FPG/Getty Images)
(Fotó: Getty Images)
(Fotó: Kurt Hutton/Getty Images)
(Fotó: Armstrong Roberts/ClassicStock/Getty Images)
Az egyre szabadabb frizuratrendek és a mind fejlettebb dizájn és technológia a hetvenes-nyolcvanas években kézi hajszárítók népszerűségének kedvezett, ugyanakkor a szépségszalonokban a burák is napi használatban maradtak, hiszen például a daueroláshoz mindenképp szükség volt rájuk. Az Egyesült Államok fogyasztóvédelmi hatósága csak az 1970-es évekre dolgozta ki azokat a hajszárítókra vonatkozó biztonsági irányelveket, melyeket a gyártóknak attól kezdve be kellett tartaniuk.
Életkép egy francia fodrászatból, 1973-ból (Fotó: Huctin/BIPs/Getty Images)
1975 (Fotó: WATFORD/Mirrorpix/Mirrorpix via Getty Images)
Egy angliai kutyakiállításon, 1983-ban (Fotó: SSPL/Getty Images)
1987 (Fotó: Staff/Mirrorpix/Getty Images)
George Michel hajat szárít a Wham! 1985-ös turnéján (Fotó: Michael Putland/Getty Images)
(Fotó: Colin Davey/Getty Images)
Belülről (Fotó: SSPL/Getty Images)
Egy fodrász dolgozik Carolina Herrera divatbemutatója előtt 2011-ben (Fotó: Dario Cantatore/Getty Images for IMG)
A hajszárítókat az elmúlt negyven évben mind több extra funkcióval látták el, és persze egyre biztonságosabbak, valamint energiatakarékosabbak lettek, miközben az alapvető működési elvük és kialakításuk alig változott. Hosszú idő után a brit Dyson volt az első olyan cég, mely mind a technológiát, mint a dizájnt tekintve valóban újat tudott mutatni a hajszárítók piacán. 2016-ban debütált Supersonic nevű modelljük, mely már küllemében is eltér attól, ahogy a hajszárító egyébként a lelki szemeink előtt megjelenik, motorját ugyanis a nyélbe helyezték át. Mégsem a szokatlan formaterv volt igazán forradalmi, hanem a beépített, úgynevezett üveggyöngy termisztor, mely másodpercenként húsz alkalommal méri a kilépő levegő hőmérsékletét, majd egy mikroprocesszor segítségével oly módon szabályozza, hogy az semmiképp ne roncsolhassa a hajat.
A Dyson 2016-ban mutatta be a Supersonic hajszárítót (Fotó: Jason Kempin/Getty Images for Dyson)
(Fotó: Chris Ratcliffe/Bloomberg via Getty Images)