A brit Metrót szemlézte a 24.hu, pontosabban azt az írást, melyben azt a történetet mesélik el, mikor is az 55 éves Ian Bell apró, egyszemélyes lovas kocsijával érkezett meg egy autós KFC-hez. Az étterem vezetője a többi vendég egészségére és biztonságára hivatkozva elküldte a férfit, a pali pedig zabos lett a történtektől, elmondása szerint állata megbízható, a lovak és kocsik pedig egyébként is sokkal régebb óta vannak jelen az utakon, mint az autók.
A férfi az észak-angliai Carlisle autós gyorsétteremnél próbált enni. Lovával beállt a többi jármű mögé a sorba, de az üzletvezető ekkor odament hozzá, és szólt, hogy hagyja el a területet. Bell azt mondja, hogy a ló viselkedése nem indokolta a közbelépést.
Bell végül a McDonald’s-hoz hajtott, ott gond nélkül kiszolgálták, de azt meg kell jegyezni, hogy nemrég (szintén a brit szigeten) nem szolgáltak ki egy tagot, aki kartonautóval érkezett egy McDrive-hoz.
Bell szerint a KFC viselkedése kirekesztő volt, és hozzátette, ahonnan ő jön, ott biza’ sokan közlekednek lovas kocsival.
A KFC beleáll, mint ló az ekébe:
- Utánzóikkal viccelődik a KFC az új reklámjában
- Igazi kultúrsokk: a KFC csirkés Crocs papucsnál rondább már nem lesz
- A koronavírus terjedésére tekintettel felfüggeszti ujjszopogatós reklámját a KFC