Michelle Obama Nanushka ruhában ostorozta Donald Trumpot

Benecz Judit | 2020. Augusztus 19.
Emlékezetes beszédet tartott Michelle Obama kedden, aminek egy kis magyar vonatkozása is volt. Az ex-first lady Nanushka ruhában szapulta Donald Trumpot.

Az amerikai demokrata párt politikusainak négynapos, elnökjelölt-állító konvencióján tartott beszédet Michelle Obama, aki nem köntörfalazott egy percig sem: Donald Trumpot rossz elnöknek, az ország vezetésére alkalmatlan személynek nevezte. Beszédét azóta tévécsatornát tucatjai vették át, hatalmas médiavisszhangot kapott az esemény. Minden beszédnek azonban, amit valaha first lady (vagy ex-first lady) tartott, a divat szempontjából is fontos értéke van, Michelle Obama is nem egyszer üzent öltözékével hivatalos eseményeken, mikor még férje volt az elnök. Vajon mit üzenhetett most azzal, hogy csokoládébarna felsőjét a magyar Nanushka márkától választotta?

Márpedig így történt, ahelyett, hogy korábbi jó szokásához híven – az egyébként a világjárvány miatt erősen küszködő – amerikai divattervezők valamelyikétől választott volna ruhát, Michelle Obamának piciny országunk dizájner márkájára esett a választása, konkrétan erre a Nanushka darabra:

michelle obama nanushka felso

Michelle Obama ezt a Nanushka felsőt viselte az amerikai elnökválasztáshoz kapcsolódó beszéde megtartásához. (Fotók: Profimedia, net-a-porter)

nanushka ula top2

Nanushka felső, melyet Michelle Obama viselt. (Fotó: Nanushka)

nanushka ula top1

A Nanushka kollekciójából választotta ezt a felsőt Michelle Obama, beszédéhez. (Fotó: Nanushka)

nanushka ula top3

A barna szatén crop top a Nanushka kollekciójából. (Fotó: Nanushka)

Az Ula nézvre keresztelt barna, fénylő szatén felső a Nanushka 2020-as Pre-Fall kollekciójának darabja, elejét trükkös, csavarás díszíti és meglehetősen rövid kialakítású – bár ennek semmi jelentősége nem volt az online közvetített beszéd szempontjából. Sándor Szandra divattervező márkájának ruháit előszeretettel viselik a hírességek, láthattuk már Nanushkában Rihannát és Ashley Graham topmodellt is, kollekcióinak darabjait világszerte több mint harminc országban árulják és az olyan neves áruházak kínálatában is megtalálhatjuk, mint a Selfridges, a Liberty, az online működő Net-a-Porter vagy a MyTheresa.

Michelle Obama beszédét itt láthatjátok

Michelle Obama és a divatvilág régóta tartó, szoros barátságot ápol, first lady-ként szívesen működött együtt a divatipar meghatározó személyiségeivel, öltözködését pedig tudatosan felhasználta arra, hogy különböző eszméket, általa támogatni kívánt nézeteket kommunikáljon.

Gyakran választott fiatal, feltörekvő tehetségek kollekcióiból, hogy ezzel is segítse érvényesülésüket, ebbéli törekvését pedig Anna Wintour is nagyra tartotta, nem csoda, hogy annakidején komoly fejtörést okozott az is, miként fog lépdelni Melania Trump az elődje által kitaposott úton. Mint azóta kiderült, sehogy. Obama asszony kedvelt márkái között volt a Jason Wu, a J.Crew, Riccardo Tisci vagy Prabal Gurung is, mostanra pedig úgy tűnik, a magyar Nanushka is csatlakozott eme imponzás társasághoz.

Ilyen gyönyörű ruhákban láthattuk Michelle Obamát first lady-ként

Michelle Obama beiktatási bál ruha

Michelle Obama és Barack Obama 2009-ben a washingtoni beiktatási bálon. (Fotó: Hume Kennerly/GettyImages)

Michelle Obama beiktatási bál ruha

Michelle Obama és Barack Obama 2013-ban a washingtoni beiktatási bálon. (Fotó: Taylor Hill/WireImage)

michelle obama ruhák 2

Barack Obama és Michelle Obama 2010-ben, a mexikói elnök és feleségének fogadásakor. (Fotó: Marvin Joseph /The Washington Post via Getty Images)

michelle obama versace ruha

Michelle Obama ezt a gyönyörű Atelier Versace ruhát viselte az olasz miniszterelnök 2016-os látogatásakor. (Fotó: Leigh Vogel/WireImage)

michelle obama ruhák 4

Michelle Obama ragyogó, sárga ruhát viselt, mikor Sarah Jessica Parkerrel beszélgetett egy rendezvényen az akkoriban megjelent könyvéről, 2018-ban. (Fotó: Dia Dipasupil/Getty Images)

Michelle Obama és a divat

Milliók látták Michelle Obama beszédét, Nanushka ruhában mondta el beszédét, melyben nem kímélte Donald Trumpot. (Fotó: Profimedia)

Exit mobile version