Előzetes letartóztatásba került egy szlovén férfi, aki mások nevében hétszer oltatta be magát két hónap alatt a koronavírus ellen, írja az MTI a szlovén közszolgálati televízió csütörtöki hírére hivatkozva. A hatóságok felelősségre vonják azt a négy személyt is, akik fizettek a férfinak azért, hogy a nevükben vegye fel a vakcinát.
Őket azzal vádolják, hogy kihasználták és manipulálták a letartóztatott férfit, akinek szociális problémái voltak, ezért némi csekély összegért cserében az egészségét is hajlandó volt kockáztatni. Az említett személy különböző oltópontokon jelentkezett be oltásra a négy férfi nevében, és természetesen az ő betegkártyájukat használta.
Arról még nincs infó, hogy a hatóságok miként szereztek tudomást a csalásról, de a nyolcadik oltás felvételénél már a rendőrség várta férfit, és mindenféle teketória nélkül a helyszínen le is tartóztatták.
A rendőrség azt mondta, hogy azok a személyek, akik a hivatalos állami szervektől vagy közjegyzőtől hamis nyilatkozat alapján kapnak igazolást, három évig terjedő börtönbüntetést is kaphatnak, és hozzátették, hogy büntetőeljárás alá vonhatják azokat is, akik ilyen igazolással éltek, illetve kiadták azokat.
A szlovén lapok szerint hasonló esetekre korábban is került sor Szlovéniában. Egyesek, akik védettségi igazolást igen, de oltást nem akartak, 150 eurót (55 ezer forint) fizettek annak, aki beoltatta magát helyettük. Főleg nehéz szociális körülmények között élő embereket, hajléktalanokat, szenvedélybetegeket használtak fel erre a célra. Arra azonban eddig nem volt példa, hogy egyetlen ember több megbízott nevében is felvegye a védőoltásokat.
Szlovéniában eközben dübörög a síszezon, érdemes átlépni a határt, ami ezerszer könnyebb, mint Ausztria irányába.