Legdurvább rémálmunk: holttest lapult a ruhagyűjtő konténerben

Vad Rózsa | 2024. Február 21.
Régebb óta lehetett a ruhagyűjtő konténer fogságában, mert nem hívtak hozzá mentőt.

Egy müncheni cég alkalmazottai halottat találtak cégük telephelyén. A holttest ráadásul nem is akárhonnan került elő: egy nemrégen beszállított, használt ruhagyűjtő konténer rejtette a hullát, miközben a ruhákat pakolták ki belőle – írja a Bild.

Az ingolstadti lakcímen bejelentett húsz esztendős férfi

egy ideje már elhunyhatott, mivel keddi megtalálását követően nem érkeztek a helyszínre mentők. A rendőrség szóvivője szerint nem történt idegenkezűség, azonban a férfi boncolása során egyértelműen kábítószer fogyasztás nyomokat tárták fel. A rendőrség közigazgatási eljárás keretében

vizsgálja a haláleset körülményeit.

Szlovákiában, a vágújhelyi járásbeli Čachtice községben nemrég hasonlóan tragikus eset történt. Ott egy 21 éves fiatal próbált belemászni a ruhagyűjtő konténerbe, amelybe beszorult, csupán a lábai lógtak ki. Egy járókelő bukkant a szerencsétlenül járt illetőre, és egyből segítséget hívott. Amikor a kiérkező rendőrök kihúzták, már ő is halott volt.

Exit mobile version