Ez lesz a TV2 titkos fegyvere

nlc | 2011. Augusztus 10.
Vajon megéri egy talán mindössze pár hónapos házasság több millió forintért? Az ÖsszeEsküvők nyertes párja ugyanis több tíz millióval távozhat a műsor végén, azzal a feltétellel, ha anyakönyvvezető előtt kimondják az igent. Egy esetleges későbbi válás azonban már nem érdekli a csatornát.
Ez lesz a TV2 titkos fegyvere

Mindössze egy igenre van szükség ahhoz, hogy egy eltökélt pár mindent vigyen a TV2 ÖsszeEsküvők című műsorában.  „Ahhoz, hogy a nyertes pár megkapja a főnyereményt, anyakönyvvezető előtt is ki kell mondaniuk az igent. A pontos nyereményeket egyelőre nem áruljuk el, de annyit mondhatok: több millióról van szó, aminek egy részét készpénzben, a másik részét tárgyakban kapják meg. De csakis a nyertes pár!” – mondta el a műsor producere, Hajdú Péter. Korábban a Napló műsorában felsorolták, hogy miket vihet haza az új valóságshow győztese: kocsi, nyaraló, egy évig lakhatás egy lakóparkban, és több millió forint. A válogatás egyelőre még zajlik, de azt már most is lehet tudni, hogy a versenyzők ádáz küzdelemre számíthatnak, hiszen a játék során a fiúk édesanyja, az anyósjelöltek is szóhoz jutnak majd. Arról már nem is szólva, hogy mindössze pár hét ismeretség után kell majd elhangoznia annak a bizonyos boldogító igennek.  Az örökkön-örökké azonban ebben az esetben nem állja meg a helyét. „Nincs olyan feltétel, hogy nem válhatnak el” – mondja Hajdú. Magyarországon pedig akár két hónap után el lehet válni, és ugyan kinek nem éri meg néhány hónapos házasság ennyi pénz kedvéért?

Exit mobile version