Szupersztár szerződött a Barátok közthöz

nlc | 2011. Október 29.
A Valami Amerika sztárja, Szabó Győző ezúttal új arcát mutatja a közönségnek, a színész ugyanis a jövő év elején Magyarország legnépszerűbb sorozatában, a Barátok köztben tűnik fel – írja a Blikk.

Győző egy mindenre elszánt bűnözőt, sorozatbeli nevén Vadkerti Zsombort alakítja majd, aki konkrét célokkal érkezik a Mátyás király térre, jelenléte pedig természetesen felbolygatja a lakók mindennapjait.

„Most volt az első forgatás, de ez inkább amolyan bemelegítő nap volt. Megismerkedtem a kollégákkal, találkoztam olyanokkal, akiket már régen nem láttam. Köztük például Varga Izával, akinek a férjével, aki színházi rendező, nagyon jóban vagyok. Egyelőre még szokom a környezetet, de már az első napból azt szűrtem le, hogy mennyire szeretem a munkámat” – mondta a Blikknek Szabó Győző, akinek karaktere  egy sittes figura, de ezt első ránézésre senki nem mondaná meg róla. Jól öltözött, elegáns kocsival jár, pedig éppen most szabadult a börtönből, ráadásul gyilkosság miatt…

Exit mobile version