Nagy fába vágta a fejszéjét Ada

Gy.Zs. | 2015. Január 12.
Az RTL műsorvezetője, Ada, nagy fába vágta a fejszéjét. A munka és gyerekek mellett ugyanis ismét iskolapadba ült, hogy a tévézés mellett egy új szakmát is kitanuljon.

“Iskolába járni nem is annyira furcsa, mint amilyennek először gondoltam. Az viszont sokkal nehezebb, amikor otthon le kell ülnöm tanulni, mert abban a pillanatban, ahogy belekezdek, eszembe jut valami más, nagyon fontos, amit meg kell csinálni” – mesélte nevetve a Reflektor háziasszonya, Ada, aki azt is elárulta, hogyan egyezteti össze a gyereknevelést és munkát azzal, hogy most személyi edzőnek tanul. “Szerencsére az óráim hétvégenként vannak, úgyhogy azokra nem olyan nehéz bejárni. Tanulni pedig délelőtt vagy este van időm, attól függően, hogy mikor forgatok” – mondta sűrű napirendjéről az RTL Klub műsorvezetője, aki nevetve azt is hozzátette, amikor ikerfiainak elmondta, hogy ő is iskolás lesz, a gyerekek először meglepetten azt kérdezték tőle: de miért?!

A csinos anyukának pedig erre is megvan a kielégítő válasza. “Régóta szerettem volna valamit tanulni egy másfajta területen is, a választásom azért esett a fitneszinstruktorra először, mert olyan tudásra vágytam, amit a gyakorlatban is hasznosíthatok. Amikor ezt elvégeztem, akkor határoztam el, hogy továbbmegyek és megcsinálom a személyi edző kurzust is” – mesélt a tanulásról, és azt is elárulta, nemcsak a papírt szeretné megszerezni. “Ha össze tudom egyeztetni a forgatásokkal, akkor szeretnék a műsorvezetés mellett dolgozni is edzőként” – tette hozzá Ada.

Exit mobile version