Szerződést bontott legnagyobb sztárjával a Sláger TV

Gy.Zs. | 2015. Március 17.
Saját lábára kell állnia Jollynak, a magyar mulatós zene legismertebb előadójának. A zenésszel ugyanis szakított menedzsmentje – tudta meg a Bors.

Bizonytalanná vált Jolly és felesége, Suzy jövője, miután a pár szerződését felmondta a Sláger TV. Ezzel nemcsak műsorukat vesztették el, hanem koncertjeiket szervező menedzsmentjüket is – tudta meg a Bors. Azt, hogy miért került sor a szakításra, és ki kezdeményezte, nem tudni, ám Jolly egyáltalán nincs megrémülve az új helyzettől.

“Valóban szerződést bontottunk, de a részletekről nem beszélnék, mert köt a titoktartás. A jövőben nem lesz menedzsmentünk, nincs szükségünk rá. Önerőből intézünk és szervezünk mindent a feleségemmel. Sajnos rengetegszer előfordult a csatorna és köztem kommunikációs hiba, ami félreértéseket szült, így előfordult, hogy olyan fellépésre vártak bennünket a rajongók, amelyről nem is tudtunk. Hálásak vagyunk a Sláger TV-nek, sokat köszönhetünk a csatornának, de új fejezet nyílik az életünkben. A jövőben mi adjuk ki a lemezeinket is, ami kockázatosabb, mint amikor más teszi bele a pénzét, és vállalja a felelősséget. Manapság a lemezeladásból nem lehet meggazdagodni, de a koncerteken áruljuk majd” – nyilatkozta a lapnak Jolly, aki Kis Grófóval közös számával, a No Roxa Ájjal robbant be a köztudatba 2012-ben, sikere pedig azóta töretlen.

Ha véletlenül nem ugrana be nektek rögtön az örökzöld sláger, a házibulik állócsillaga, akkor itt meghallgathatjátok:

Exit mobile version