Liptai Claudia is kiáll Gesztesi mellett

nlc | 2015. Március 20.
Csütörtökön bombaként robbant a hír, hogy állítólagos alkoholproblémái miatt Gesztesi Károly távozni kényszerül a Jóban Rosszbanból. Kollégái aggódnak a színészért. Volt felesége, Liptai Claudia is megszólalt az ügyben.

Tegnap a Blikk egy neve elhallgatását kérő személy nyilatkozatára hivatkozva azt írta, Gesztesi Károly többször is részegen érkezett a forgatásra, ellehetetlenítve ezzel a munkát, több alkalommal pedig meg sem jelent. Ezért döntöttek úgy, hogy távoznia kell a Jóban Rosszbanból. A Borsnak ezzel szemben másképpen nyilatkozott egy neve elhallgatását kérő stábtag, feltehetően egy másik. Gesztesi Károlynak szerinte is voltak alkoholproblémái, de elmondása szerint azok sosem veszélyeztették a munkát. A kirúgás okaként a stábtag a színész kiemelkedően magas fizetését jelölte meg.

Bármi is legyen az igazság, kollégái kiállnak Gesztesi Károly mellett, köztük a színész volt felesége, Liptai Claudia is. “Karcsi most nehezebb időszakot él meg, de mi mind mellette vagyunk. Számíthat a gyerekeire, a családjára. Mindig is legendásan csodás apa volt, és ez ad majd neki erőt most is. Néhány hete maga fordult orvoshoz, és aki valaha próbált már leszokni cigarettáról, kávéról vagy alkoholról, az pontosan tudja, milyen akarat és elszántság kell ehhez. Hat hete egy kortyot sem ivott, jól volt, és tervekkel teli. A kirúgás azonban minden erejétől megfosztotta, most újra küzdelmesek a napok. Remélem, hogy minden rendbe jön. Mellette vagyunk”nyilatkozta Liptai Claudia a Borsnak.

Exit mobile version