Mivel Tatár Csilla hamarabb lett állapotos, mint hogy elvált volna férjétől, Gönczi Gábortól, ezért a hatályos rendelkezések értelmében a Gönczi családnév kerülhet Tatár Csilla első gyermekének anyakönyvi kivonatába – írja a Blikk. “Amíg nem tájékozódtam, addig nem kívánok az ügyben semmit nyilatkozni” – mondta Gönczi Gábor. A lap megkereste Tatár Csillát is, aki elmondta, hogy minden szükséges papírt beadnak majd időben, és a kisbabájuk az édesapja nevét viseli majd az első pillanattól kezdve.
“Tatár Csilla magzatának egészen addig Gönczi Gábor az apja, ameddig erről a gyámhatóság előtt hivatalosan nem mond le, és ugyanott a vér szerinti apuka nem tesz teljes hatályú apasági elismerő nyilatkozatot” – mondta dr. Kamarás Péter jogi szakértő.
Tatár Csilláról készült képgalériánkat itt megnézheted:
A Blikk információi szerint Gönczi Gábornak a gyámhatóság előtt kell kijelentenie, hogy nem ő Tatár Csilla születendő gyermekének édesapja. Tatár Csilla viszont határozottan közölte: édesapja nevét fogja viselni a kisbabája.