Puzsér Róbert retteg a börtöntől

nlc | 2015. Június 11.
Hajdú Péter kilenc bírósági eljárást folytat Puzsér Róbert ellen, aki akár börtönbe is kerülhet, mégsem hajlandó bocsánatot kérni, csak bizonyos feltételekkel.

A Hajdú Péter és Puzsér Róbert közötti, évek óta tartó háborúskodásra a Szelfi című műsor irányította rá újra a figyelmet – írja a Bors.

Puzsér Róbert továbbra is fenntartja markáns véleményét: Hajdú Péter lelkiismeretlenül civilizációromboló módon szórakoztatja a tömegeket. Emberi szenvedésnek, nyomorúságnak, halálnak, fogyatékosságnak, gyásznak nincsen helye egy late-night show-ban. Puzsér csak akkor lenne hajlandó bocsánatot kérni Hajdútól, ha megígéri, hogy az előbbiekben felsoroltakkal nem szórakoztat többé. “Rohadtul megvisel ez a folyamatosan lebegő Damoklesz kardja a fejem fölött. Állandó szorongást jelent számomra, hogy a bíróságon kering egy csomó akta az én állítólagos bűneimről, amelyeket a nyelvemmel követtem el, és amelyekért Hajdú bármikor lecsukathat, ellehetetleníthet, kisemmizhet. Fogalmam sincs, mi lesz velem…” – mondta Puzsér Róbert.

Exit mobile version