Előkerült Zámbó Jimmy rég nem látott fia

nlc | 2015. November 04.
A Király legkisebbik fia, Adrián már kész férfivá cseperedett, rá sem lehet ismerni. Most előkerült, mi pedig lehidaltunk!

Zámbó Jimmy legkisebb fia szöges ellentéte testvérének, Krisztiánnak, Adriánt ugyanis alig látjuk. Elzárkózik a közszereplés elől, sőt idén márciusban még legidősebb bátyját is rendre utasította édesanyjával együtt, hogy ne csináljon bohócot édesapjuk, Zámbó Jimmy emlékéből. Akkor hallottunk róla utoljára, most azonban a Szuper TV2 Édes Élet című műsorában feltűnt, mi pedig lehidaltunk.

Adrián kész férfi lett. A sorozatban pedig Peter Srámek miatt tűnt fel, a Sztárban sztár énekese ugyanis köztudottan óriási Zámbó Jimmy-rajongó, ez hozhatta össze őket annyira, hogy a legjobb barátok lettek. Mint azt az adásban is említették, olyan közel kerültek egymáshoz Zámbó Jimmy iránti szeretetük miatt, hogy már szinte testvérként tekintenek egymásra.

Adrián pedig megígérte Peter Srámeknek – aki nemrég Csepelre költözött, ahol a Király is élt –, hogy majd tart neki egy “ismerd meg Csepelt – körutazást”, ha idejük engedi.

Exit mobile version