Ilyen volt Eva Longoria harmadik eljegyzése

nlc | 2015. December 14.
Erre a fordulatra Eva Longoria nem számított. Igaz, hogy a párjával már két éve vannak együtt, de a házasság nem került szóba köztük.

Nemrég Dubajba utazott a nemzetközi filmfesztiválra, a Global Gift gálára Eva Longoria és a párja, Jose Antonio Baston. A hivatalos események mellett jutott idejük a romantikázásra is, és az üzletember kitett magáért: sivatagi kirándulást szervezett, ami már önmagában lenyűgözte a színésznőt. Akkor még nem is sejtette, hogy lesz nagyobb meglepetés is.

“Ööööö, szóval ez történt #Eljegyezve #Dubai #Boldogsag” – írta a közösségi oldalára posztolt képhez Eva Longoria, akinek két éve kezdődött a kapcsolata Latin-Amerika legnagyobb médiavállalatának tulajdonosával. A gyémánttal díszített rubinköves gyűrű igazán meseszép, és annyira passzol a színésznő ruhájához és a kép hangulatához, hogy tervezni sem lehetett volna jobban.

A színésznő korábban a People magazinnak elmondta, hogy még soha senki nem kényeztette el őt annyira, mint a mostani párja. “A tenyerén hordoz, ez az, amire azt mondják, udvarlás.”

Eva Longoriát pedig minden alkalommal lenyűgözi a meglepetéseivel, figyelmességével.

A Dubajban rendezett gálára egyébként  teljesen véletlenül egy csodás fehér ruhát választott a színésznő, akivel a vendégek vicceltek, hogy akár viselhetné az esküvőjén. Nos nem kell sok idő, hogy kiderüljön, milyen ruhában mondja ki a boldogító igent a sztár, akinek ez lesz a harmadik házassága.

 

Exit mobile version